Dulakodás Biskekben a húzódó a perek miatt

Biskek. Nincsenek halálos áldozatai vagy súlyos sebesültjei a biskeki legfelsőbb bíróság tegnapi ostromának, és az épületben őrzött dokumentumokat és levéltári anyagokat sem vitték el vagy semmisítették meg a behatolók.

Biskek. Nincsenek halálos áldozatai vagy súlyos sebesültjei a biskeki legfelsőbb bíróság tegnapi ostromának, és az épületben őrzött dokumentumokat és levéltári anyagokat sem vitték el vagy semmisítették meg a behatolók. Tegnap reggel mintegy 300 ember vette körül a kirgiz legfelsőbb bíróság biskeki épületét, amelyet április 22-én elfoglalt, és azóta megszállva tartott a márciusi parlamenti választásokon elveszített 5 parlamenti mandátum miatt tiltakozó százfőnyi aktivista. Utóbbiak, a legfelsőbb bíróság elnökének és a teljes testületnek a lemondását követelték. Az épület elfoglalása óta a bíróság nem tud ülésezni, és több száz peres eljárás ügyiratai halmozódtak fel. A botokkal és kövekkel felfegyverkezett tömeg, amelynek tagjai magukat politikai pártállásuk megjelölése nélkül „a nép pártján állóknak” nevezték behatolt az épületbe, és elkergette az ott másfél hónapja tartózkodó embereket. Kidobálták az ablakon az épületfoglalók matracait és egyéb személyes holmijait. A két csoport között dulakodás alakult ki, a helyszínre érkezett biztonsági erők megpróbálták szétválasztani a szemben álló feleket. A támadók később elhagyták az épületet, beszálltak az ott várakozó gépkocsikba, és elhajtottak. Az összetűzésnek csak könnyebb sérültjei vannak.

Ez volt a legsúlyosabb incidens a márciusi kirgizisztáni zavargások óta, amelyek Aszkar Akajev elnök bukásához vezettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?