Duda nem hajlandó Tuskkal konzultálni

Varsó |

<p>Visszautasította csütörtökön Andrzej Duda lengyel államfő, hogy személyesen konzultáljon Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével a vitatott lengyelországi igazságügyi reformról.</p>

A PAP lengyel hírügynökség jelentése szerint Donald Tusk előző nap találkozót kezdeményezett Andrzej Dudával az igazságügyi reform körül zajló viták miatt. 

Krzysztof Szczerski, a lengyel elnöki kabinet vezetője elmondta: az államfő úgy véli, hogy az Európai Tanács elnöke Varsóban nem avatkozhat be ebbe az ügybe, függetlenül attól, hogy éppen ki tölti be ezt a posztot. "Az Európai Tanács elnökének nem Varsóban kellene gyakorolni az EU-n belül élvezett hatáskörét, hanem inkább Brüsszelben kellene azon munkálkodnia, hogy objektív módon elmagyarázza a lengyelországi igazságügyi reform és az abból adódó politikai vita jellegét" - jelentette ki a kabinetvezető.

Donald Tusk Lengyelország miniszterelnöke volt, mielőtt megválasztották az uniós tagországok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács élére.

Szczerski hozzátette: a lengyel elnököt nagyon meglepte, hogy az uniós intézmények ilyen erővel akcióba léptek Lengyelország ellen, holott "minden a jogrendnek megfelelően zajlik". 

Szerdán az Európai Bizottság a vitatott igazságügyi reform felfüggesztésére szólította fel Lengyelországot, "súlyos aggodalmának" adva hangot amiatt, hogy a tervezett változtatások alááshatják a bírói függetlenséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?