Duda: fegyverszállításokkal is kell támogatni Ukrajnát

Andrzej Duda

A Nyugatnak határozott és egységes választ kell adnia az ukrajnai orosz hadműveletre, Ukrajnát erőteljesebben kell támogatni, különösen fegyverszállításokkal – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök a Bukaresti Kilencek (B9) nevű csoport pénteki varsói államfői csúcstalálkozóját megnyitó beszédében.

Ukrajna orosz megtámadása után fontos kimutatni a kelet-közép-európai közösség egységét, mert a régió ma nagyon odafigyel arra, ami „a mindnyájunk számára testvéri Ukrajnában” történik – hangoztatta a lengyel elnök.

Mint fogalmazott, csütörtökön a „nagy háborúnak 1945 óta nem látott démonjai” tértek vissza Európába. Az Ukrajnából érkező háborús képekért csakis „a putyini Oroszország” a felelős – jelentette ki Duda, aki szerint az ukrajnai háború tétje az egész euro-atlanti biztonsági rendszer.

„Európában már elfelejtettük, mi is a háború” – folytatta, hozzátéve: „sajnos a gazdag európaiak nyugodt álma, megengedő viszonyuk Oroszország folyamatos fegyverkezéséhez" olyan helyzethez vezetett, hogy csütörtökön „teljesen új valóságban ébredtünk fel".

A NATO keleti szárnyán fekvő országoknak nem szabad megelégedniük „a brutális orosz támadás passzív elítélésével”, hanem konkrét lépésekhez kell folyamodniuk – hangoztatta a lengyel elnök.

Egyetértett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentésével, miszerint a nyugati segítség hiányában a háború hamarosan „más országok ajtaján is kopogtatni fog”. E szavakat a térségbeli országoknak másoknál jobban meg kell  érteniük – utalt Duda a 20. századi szovjetorosz uralomra Közép- és Kelet-Európában.

Úgy vélte: az orosz elit „csakis az erőszak nyelvét érti, mert így működött a cári, majd a kommunista Oroszország, és ma a putyini Oroszország is”. Duda szerint eljött az ideje, hogy „szintén ezt a nyelvet használva” a térség országai egymással szolidárisan „szóljanak az oroszokhoz”.

A Nyugatnak „határozott, egységes, az egész euro-atlanti közösség által érvényesítendő” választ kell adnia Oroszországnak – szorgalmazta a lengyel elnök. „Erőteljesebben kell támogatnunk Ukrajnát, különösen fegyverszállításokkal” – jelentette ki.

A találkozón részt vesz Ursula von der Leyen is. Az Európai Bizottság elnöke a Twitter közösségi honlapján azt írta: a B9 csoport országai évtizedekkel ezelőtt „széttörték a szovjet megszállás bilincseit”. Ma pedig Európa elszánt arra, hogy „barbár cselekedeteiért” felelősségre vonja Moszkvát, és minden lehetséges módon támogassa az ukrán nemzetet – áll a bejegyzésben.

A kelet-közép-európai NATO-tagállamokat egyesítő B9 formátum tagjai: Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?