Duda a lengyel-német kapcsolatok fontosságát emelte ki Berlinben

Berlin |

<p>A lengyel-német kapcsolatok fontosságát emelte ki pénteken Berlinben az új lengyel államfő. Andrzej Duda bemutatkozó látogatásán azonban a berlini és a varsói vezetés közötti nézetkülönbségek is megmutatkoztak.</p>

Andrzej Duda a német szövetségi elnökkel, Joachim Gauckkal folytatott megbeszélése után nyilatkozva stratégiai jelentőségűnek nevezte Lengyelország és Németország kapcsolatát. Mindkét államfő kiemelte, hogy a két ország viszonya szoros és baráti, és ezt a kapcsolatot tovább kell építeni. Az új lengyel államfő a májusi elnökválasztáson a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) pártjának jelöltjeként győzött, amelynek kormányzása - illetve a PiS-alapító néhai Lech Kaczynski elnöksége (2005-2010) - idején nem volt feszültségektől mentes a német-lengyel viszony. Duda azonban a Németországgal leginkább rokonszenvező politikusok közé tartozik a PiS-ben, és nyilatkozatában ki is emelte, hogy a németek barátjának tartja magát.  Joachim Gauck pedig rámutatott, hogy nemcsak Duda kötődik Németországhoz, hanem az államfő német nyelvtanár felesége is. "Önök ketten azt az érzést keltik bennünk, hogy az elnökváltás nem hoz változást Lengyelország Németország iránti viszonyulásában" - mondta a német államfő. Ugyanakkor a nyilatkozatokban jelentős nézetkülönbségek mutatkoztak meg az európai politika első számú témájával, a menekültválsággal kapcsolatban.  Joachim Gauck ismét a menekültek kötelező befogadási kvótákon alapuló elosztását sürgette az uniós tagországok között. "Mi itt Berlinben úgy látjuk, hogy a menekültválság nem lehet csupán néhány ország problémája, hanem az egész EU számára kihívás" - mondta a német államfő. Andrzej Duda ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy "összetett megközelítésre" van szükség, és törekedni kell a válságot kiváltó okok kezelésére. A lengyelek pedig ugyan értik a német partner álláspontját, de különleges helyzetben vannak, mert az ukrán válság esetleges elmélyülése menekülthullámot indíthat el Lengyelország felé - fejtette ki a lengyel államfő. A varsói vezetés eddig is elzárkózott a kötelező befogadási kvóta gondolatától, és álláspontja szerint már kellőképpen kifejezte szolidaritását azzal, hogy önkéntesen vállalta kétezer közép-keleti és észak-afrikai menedékkérő befogadását. A berlini vezetés előrejelzése szerint az idén 800 ezer menedékkérő érkezik Németországba. Andrzej Duda berlini bemutatkozó látogatásán Angela Merkel kancellárral is tárgyalt. A megbeszélés után nem tartottak sajtótájékoztatót. Az augusztus elején hivatalba lépett lengyel államfő első hivatalos útja Észtországba vezetett. Duda augusztus 23-án, a titkos záradékában az Európa keleti részének a náci Németország és a Szovjetunió közötti felosztásáról rendelkező Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának évfordulóján látogatott el Tallinnba. Az időpontválasztással kapcsolatban Varsóban hangsúlyozták, hogy az nem Berlinnek, hanem Moszkvának szánt jelzés, ugyanakkor az is jelzésértékű, hogy az új elnök szakított elődei gyakorlatával, akik elsőként rendre Berlinbe vagy Brüsszelbe látogattak el. Andrzej Duda a berlini látogatást felvezető német lapinterjúkban sürgette, hogy Németország  Franciaországgal és Lengyelországgal együtt törekedjen az ukrán válság megoldására, és hangsúlyozta, hogy a miniszki folyamattal nem sikerült lezárni a konfliktust. A lengyel államfő kijelentései felhívják a figyelmet arra, hogy a német vezetés látványosan eltávolodott Varsótól az ukrán válság kezelése során. Berlin a válság elején még igyekezett a weimari háromszög elnevezésű német-francia-lengyel együttműködés keretében hozzájárulni a konfliktus enyhüléséhez, de idővel már nem igényelte az Oroszországgal szemben igen határozottan kritikus lengyel partner közreműködését. A februári minszki egyezményt így már az úgynevezett normandiai formátumban - a német kancellár és a francia, az orosz és az ukrán államfő részvételével - hozták tető alá.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?