Drámaian nőtt a dengue-lázas esetek száma Brazíliában

Brazília |

<p>Közel 3,5-szeresére növekedett a dengue-lázzal fertőzöttek száma Brazíliában az év első negyedévében a tavalyi azonos időszakhoz képest.</p>

Az országban 460 500 esetet regisztráltak 2015 első három hónapjában, 325 ezerrel többet, mint tavaly ilyenkor. A két évvel korábbi időszakhoz képest ugyanakkor 37 százalékos csökkenés tapasztalható. Január és március között 132, a moszkítók terjesztette betegségben fertőzött beteg halt meg, 29 százalékkal többen, mint 2014 első negyedévében. Számuk viszont 52 százalékkal kevesebb, mint 2013 azonos időszakában volt.

Brazília nyugati, Acre tartományában terjedt el leginkább a dengue-láz: százezer lakosra 882,5 eset jut. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a százezer lakosra jutó több mint 300 megbetegedés esetében lehet már járványról beszélni.

A "csonttörő lázként" is ismert dengue-láz elsősorban a trópusi, szubtrópusi vidékeken évente 50-100 millió embert betegít meg a világon. A szúnyogok által terjesztett kór ellen még nincs védőoltás, a betegség tünetei és következményei súlyosak, akár végzetesek is lehetnek. A betegség időben észlelése és kezelése azonban egy százalék alá csökkentheti a halál kockázatát a WHO szerint. 

A kór az elmúlt évtizedekben olyan drámaian elterjedt, hogy a világ népességének mintegy felét fenyegeti a betegség elkapásának veszélye, különösen a trópusi és szubtrópusi területeken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?