Donald Trump nem aggódik a Republikánus Párt egységének hiánya miatt

Washington |

<p>A republikánusok várható elnökjelöltje, Donald Trump megosztja a pártelitet, miközben az egyes szövetségi államok pártvezetői már szinte egységesen felsorakoztak mellette.</p>

Donald Trump vasárnap, az ABC televízió "A Hét" című szokásos heti politikai vitaműsorában fejtette ki véleményét a Republikánus Párt megosztottságáról.     "Vajon szükség van-e pártegységre?" - fogalmazta kérdésbe az álláspontját. "Azt hiszem, jobb lenne, ha a párt egységes volna, ez jót tenne, de azt nem gondolom, hogy a hagyományos értelemben véve kellene egységesnek lennie" - mondta az ingatlanmágnás.     Nem csupán Donald Trump személye, hanem még elutasításának kérdése is megosztja a republikánus pártelitet. A héten például Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke egyik interjújában azt fejtegette, hogy "még nem áll készen" Trump támogatására, és az interjút követő napon befolyásos politikusok jelezték, hogy nem értenek egyet vele. Egyesek azonnal meg is kérdőjelezték alkalmasságát a házelnöki posztra. 

John McCain, arizonai republikánus szenátor, aki sokáig ódzkodott Trump jelöltségétől vasárnap egy televíziós műsorban arról beszélt, hogy "őrültség lenne" nem figyelembe venni a szavazók millióinak akaratát, és szerinte Donald Trump - bár még vannak fenntartásai vele, de - akár jó vezetője is lehet az Egyesült Államoknak. 
    
Sok szövetségi államban - például Virginiában, vagy Maine-ben - is Trumphoz pártoltak az elnökjelöltségért folyó küzdelemből kiszállt politikusok: John Kasich ohiói kormányzó, Ted Cruz texasi szenátor, vagy Marco Rubio, floridai szenátor delegátusai. Néhány, "nagyágyúnak" számító republikánus politikus azonban változatlanul elutasítja Trumpot: így például George H. Bush és George W. Bush, a két volt amerikai elnök és Jeb Bush volt floridai kormányzó, aki szintén kiszállt az elnökjelöltségért folytatott versenyből, Lindsey Graham dél-karolinai szenátor, s változatlanul elutasítja Trumpot Mitt Romney, a republikánusok 2012-es elnökjelöltje is, aki egyébként 2012-ben amikor Trump támogatta az ő elnökjelöltségét, még igen nagyra becsülte a New York-i üzletembert.     

Trump interjút adott vasárnap az NBC televízió "Randevú a sajtóval" című politikai műsorának is. Az elnökjelölt-aspiráns ezúttal már konkrét terveiről beszélt. A minimálbér emelését ígérte, és kifejtette, hogy adóterve megvitatásra vár. Korábban Trump ellenezte a minimálbér emelését, arra hivatkozva, hogy ez csökkentené az amerikai gazdaság versenyképességét, s véleménye megváltozását most azzal indokolta, hogy az országot járva rádöbbent a valóságra. 
    
"Nem tudom, hogy az emberek hogyan jönnek ki a hét dollár huszonöt centes órabérből. Szeretném, ha emelkednének a minimálbérek, de ezt inkább az egyes szövetségi államok döntésére bízom" - mondta Trump. Adóelképzeléseiről pedig kifejtette, hogy bár még meg kell vitatni, de az adórendszer egyszerűsítése mellett mindenképpen csökkentené a középosztály adóit és emelné a leggazdagabbakét. 
    
A 69 esztendős Donald Trump amerikaiak millióit állította maga mellé, elsősorban az illegális bevándorlás megállításának ígéretével és a már az országban lévő, mintegy tizenegymillió illegális bevándorló kiutasításával. 
    
Trumpra eddig több mint tízmillióan szavaztak az egyes szövetségi államok előválasztásain, amelyeken a tizenhét republikánus elnökjelölt-aspiráns egymás után elbukott. Utolsó két vetélytársa - Ted Cruz texasi szenátor és John Kasich ohiói kormányzó - a múlt héten, a középnyugati Indiana államban tartott és sorsdöntőnek minősített előválasztásokon elszenvedett vereség után szállt ki az elnökjelöltségért folyó küzdelemből.     

A New York-i üzletember az indianai előválasztások óta már Hillary Clintonra, a demokraták esélyes elnökjelöltjére összpontosítja figyelmét. Szombaton este tartott egyik választási nagygyűlésén a harmadik házasságában élő Trump Hillary Clinton férjének, Bill Clinton volt elnöknek a nőügyeivel példálódzott. "Olyan emberhez ment férjhez, aki a politika történetében soha nem látott mértékben zaklatott nőket"- fogalmazott az egyébként korábban szintén szexuális siekreivel dicsekedő Trump.     

Az ABC televízió vasárnapi vitaműsorában feltűnt Gary Johnson is: ő a parányi Libertárius Párt elnökjelölt-aspiránsa, s interjújában most arról beszélt, hogy a jelenlegi helyzet - szerinte - kiváló alkalom a libertáriusoknak, hogy alternatívát kínáljanak Trump és Clinton helyett. Johnson korábban Új-Mexikó szövetségi állam kormányzója volt, két ciklusban is. A libertáriusok május végén tartják elnökjelölt-állító konvenciójukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?