Donald Trump kilépett a hollywoodi színészcéhből

Donald Trump

Donald Trump lemondott tagságáról a hollywoodi színészcéhben (SAG-AFTRA), miután a szervezet kilátásba helyezte az előző amerikai elnök kizárását a Capitolium több halálos áldozatot követelő január 6-i ostromában játszott szerepe miatt.

"Nem kívánok tagja lenni a továbbiakban a céhnek" - írta Trump a szervezet elnökének, Gabrielle Carterisnek címzett csütörtöki levelében, amelyet a céh közzétett.

"Ebben a levélben tájékoztatom tehát a SAG-AFTRA-ból való azonnali kilépésemről" - írta az előző amerikai elnök, aki 1989 óta volt tagja a szervezetnek.

Trump üzenetére reagálva a céh rövid közleményt adott ki, amelyben azt írta: "Köszönjük".

A színészcéh igazgatótanácsa a múlt hónapban úgy ítélte meg, hogy fenn áll az alapos gyanúja annak, hogy Trump megsértette a tagságra vonatkozó irányelveket a Capitolium január 6-i ostromában játszott szerepével. A céh szerint Trump "félreinformálásra épülő meggondolatlan kampányt folytatott, amelynek célja az újságírók, köztük számos SAG-AFTRA tag hiteltelenítése és végső soron biztonságának fenyegetése volt".

Az ügyet egy fegyelmi bizottság vizsgálta volna, ám Trump a levelében közölte, hogy nem kíván részt venni egy ilyen jellegű meghallgatáson.

A volt amerikai elnök levelében számba vette eddigi filmes és televíziós szerepléseit, kiemelve a Reszkessetek, betörők! 2.: Elveszve New Yorkban, a Zoolander, a trendkívüli, a Kaliforniába jöttem és a The Apprentice című produkciókat.

A hollywoodi színészcéh tagságának elvesztése senkit sem gátol a további szereplésekben, de a legtöbb nagy produkció tartja magát a szakszervezettel kötött szerződésekhez és kizárólag tagokat alkalmaz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?