Dél-koreai kompbaleset - Egy videofelvétel megörökítette az utolsó perceket is

Szöul |

<p>Találtak egy videofelvételt az április 16-i dél-koreai kompbaleset egyik tizenéves áldozatának mobiltelefonján, amelyen középiskolások egy csoportja a Titanicról viccelődik és egymást vagy saját magát fényképezi röviddel az után, hogy a komphajó már kezdett az oldalára dőlni.</p>

A fiatalok hangulata az idő múlásával elkomorult és csak kínjukban próbáltak tréfálkozni, így azzal, hogy helyezzenek S.O.S. üzenetet a Facebookra. Többször is hallani, a komp hangosbeszélőjén mindenkit arra szólítanak fel, hogy nem hagyják el a helyüket. A rémítő felvétel tanúsága szerint fél órával később a komp már annyira az oldalára dőlt, hogy a diákok a padló helyett az egyik falon ültek. Egyikük keserű humorral megjegyezte, hogy a gravitációval dacolnak. A vége felé a kétségbeesett fiatalok a videón búcsúztak a szeretteiktől.

A 17 éves áldozat apja csütörtökön bocsátotta a felvételt az Associated Press amerikai hírügynökség rendelkezésére, mondván, hogy meg szeretné mutatni a világnak, milyen állapotok uralkodtak a Sewol komphajón. A mentésben részt vevő búvárok az utóbbi hetekben rendkívül elfáradtak, többüket keszonbetegséggel kellett kezelni. A hideg víz is komoly egészségügyi kockázatot jelent számukra. A búvárok eddig egyetlen túlélőt sem találtak, csak holttesteket hoztak a felszínre.

Több mint két héttel a katasztrófa után még mindig nem sikerült meglelni 76 utas holttestét. Péntekig 226 halottat hoztak a felszínre a roncsból. A kompon összesen 476 ember volt, csupán 174-en élték túl a balesetet. A komp 29 fős legénységéből 22-en élték túl a balesetet, közülük 15 embert őrizetbe vettek. Őket gondatlansággal, valamint a mentésre és a segítségnyújtásra vonatkozó szabályok megsértésével vádolják. Csak a konyhai személyzet és az utaskísérők nincsenek rács mögött.

A katasztrófa okát még mindig nem tudták kideríteni, de egy feltevés szerint a komp túlságosan éles és gyors fordulót vett, és eközben felborult és elsüllyedt. A gyanú szerint a kapitány egy kevésbé tapasztalt tengerészre bízta a hajó irányítását, és ráadásul felügyelet nélkül magára hagyta a hajóhídon. A legénység a biztonsági kézikönyvre hivatkozva azt mondta az utasoknak, hogy maradjanak a helyükön, a diákok pedig nem kérdőjelezték meg ezt az utasítást. A hajó korábban őrizetbe vett kapitánya legalább fél órát késlekedett a hajó evakuálásának elrendelésével, mert állítólag attól félt, hogy az áramlatok elsodorják a gyerekeket, mielőtt a mentőhajók megérkeznek.

A parti őrség által közzétett egyik videofelvételen látható, amint a Li nevű, 68 éves kapitány alsónadrágban beugrik egy mentőcsónakba és elhagyja a süllyedő hajót, miközben az utasok többsége még a fedélzeten tartózkodott.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"146578","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?