Dél-koreai elnök: nem lesz háború

Szöul |

<p>Mun Dzse In dél-koreai elnök csütörtökön elutasította a háború lehetőségét a Koreai-félszigeten, mondván, az Egyesült Államok beleegyezett, hogy Szöul hozzájárulása nélkül nem indít katonai akciót Észak-Korea ellen.</p>

"Bizton állíthatom, hogy soha többé nem lesz háború a Koreai-félszigeten" - jelentette ki a májusban megválasztott Mun Dzse In a hivatalba lépésének századik napja alkalmából tartott sajtókonferencián. Az Egyesült Államok és Donald Trump amerikai elnök beleegyezett abba, hogy megbeszél Dél-Koreával minden lehetőséget - hangsúlyozta az államfő. Nem zárta ki ugyanakkor annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok esetleg a Koreai-félszigeten kívül hajt végre katonai akciót. Hozzátette: meggyőződése, hogy Washington erről előzetesen konzultál majd Szöullal.

Mun Dzse In arról is beszélt, hogy a párbeszéd újraindítása érdekben fontolóra venné egy különmegbízott Észak-Koreába küldését, ha a kommunista rezsim felhagy a rakéta- és nukleáris tesztjeivel. Hangsúlyozta: Washington és Szöul szoros kapcsolatban áll egymással az észak-koreai nukleáris fenyegetés miatt, és közös álláspontjuk, hogy szankciókra, nyomásgyakorlásra van szükség Phenjan provokációinak, valamint nukleáris programjának megfékezéséhez, a kommunista ország tárgyalóasztalhoz kényszerítéséhez.

Mun Dzse In szerint Donald Trump korábbi nyilatkozata, amelyben "tűzzel és haraggal" fenyegette meg Phenjant, a rezsimre gyakorolt nyomás fokozását célozta, nem feltétlenül annak jelzése, hogy az amerikai elnök eltökélt lenne egy katonai megoldásra.

Mun Dzse In beszédében ugyanakkor kiemelte: Észak-Korea azzal lépne át minden határt, ha interkontinentális ballisztikus rakétáira nukleáris robbanófejeket szerelne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?