Dán kormányfő: „Még nem vagyok teljesen a régi”

mette frederiksen

Mette Frederiksen dán kormányfő a múlt héten a nyílt utcán ellene elkövetett támadás után adott első interjújában, kedden elmondta, hogy még nem épült fel teljesen a megrázkódtatásból. 

A DR dán műsorszolgáltatónak nyilatkozva hozzáfűzte, hogy lábadozás közben már dolgozik, főként az irodájában, és minden feladatát el tudja látni miniszterelnökként. Úgy éreztem emberileg, mintha engem támadtak volna meg, de nincs kétségem afelől, hogy a miniszterelnök volt az, akit eltaláltak - idézte a BBC News a kormányfőt, aki a dán politikai élet megváltozott hangneméről szólva azt is hozzátette, az őt ért támadás valójában mindannyiunkat érte. A 46 éves kormányfőt pénteken este, két nappal az európai parlamenti választások előtt, egy férfi ütötte meg Koppenhága központjában, és az ütéstől kisebb nyakrándulásos sérülést szenvedett.

A rendőrség azonnal őrizetbe vette a 39 éves gyanúsítottat, aki az ellene felhozott vád szerint a felkarján ütötte meg a miniszterelnököt. A Ritzau dán hírügynökség jelentése szerint a férfi, aki lengyel állampolgár és hosszú ideje él Dániában, a tette elkövetésekor ittas volt, és más drogok hatása alatt állt. A gyanúsított, akit szombaton állítottak bíróság elé közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt, tagadta a bűnösségét, azt állította, hogy semmi baja Frederiksennel, akit igazán jó miniszterelnöknek nevezett. Mint mondta: nagyon meglepte, hogy összetalálkozott vele az utcán. Az ügyet vizsgáló rendőrség szerint a férfi tettének nem volt politikai motivációja.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?