Csütörtökön 29 ezer ember utazott be Ukrajnából Lengyelországba

ukrán válság k

Az ukrán-lengyel határon csütörtökön 29 ezer ember kelt át – közölte a lengyel határőrség Twitter közösségi honlapján.

A péntek reggel tett bejegyzés szerint előző nap az Ukrajnával közös határszakaszon összesen 38 200 utas kelt át az ellenőrzőpontokon, ebből 9200-an Ukrajna, 29 ezren pedig Lengyelország irányában.

Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője egy péntek reggeli interjúban közölte: az érkezők mintegy fele szóbeli nyilatkozatot tett arról, hogy az előző napi orosz hadművelettel kirobbantott háború elől menekül. A szóvivő aláhúzta: mivel az ukrajnai határ az Európai Unió külső határának is számít, Lengyelország továbbra is betartja a szükséges határátlépési eljárásokat, akkor is, ha rugalmasabbá teszi őket.

A regionális határőrség szóvivője, Andrzej Popko csütörtök délután közölte: Ukrajnából a hiányos vagy érvénytelen személyazonossági dokumentumokkal érkezőket is beengedik Lengyelországba, az ilyen személyeknek 15 napon belül kell rendezniük az iratokat az ukrán konzulátuson vagy valamelyik lengyel vajdasági hivatalnál.

A határellenőrzés felgyorsítása érdekében a lengyel kormány csütörtök esti rendeletében megszüntette az Ukrajnából érkezők számára a karantént, amely máskülönben kötelező a lengyel határt átlépő, a koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen be nem oltottak számára.

Csütörtökön, az Ukrajnával szembeni orosz hadművelet elindítása után az Ukrajnával határos két lengyel vajdaságban összesen kilenc befogadóközpontot létesítettek a határőrség, a helyi hatóságok és az idegenrendészeti hivatal közreműködésével.

A központokban az Ukrajnából érkező menekültek megkapják a szükséges információkat, a további hivatalos eljárásról is tájékozódnak, élelmiszer- és orvosi ellátást kapnak, rövid pihenésre, melegedésre is van lehetőségük.

A befogadóközpontokból a tűzoltóság buszokkal szállítja a nyugatabbra fekvő vajdaságokba azokat, akik erre igényt tartanak. Helyszíni beszámolók szerint az ukránok többsége a már egy ideje Lengyelországban tartózkodó, ott dolgozó rokonokhoz, ismerősökhöz utazik tovább.

Szemtanúk szerint az egyik legforgalmasabb határátkelő, Medyka környékén személygépkocsik ezrei parkolnak, a Lengyelországban élő ukránok ott várnak az Ukrajnából érkező hozzátartozóikra.

Míg csütörtökön a forgalom mérsékelt növekedését jelentették az Ukrajnával közös határátkelőkön, a határőrség péntek reggeli beszámolói szerint a forgalom már jelentősen fokozódott, a határőrök ezért megemelt létszámban teljesítenek szolgálatot. Az ukrajnai oldalon az informatikai rendszer összeomlása lassítja az ellenőrzést.

A Radio Wnet lengyel csatorna ukrajnai tudósítója szerint hosszú kocsisorok kígyóznak a határ ukrán oldalán, sokórás várakozásra kell számítani. A határ irányába a háború elől gyalog vagy biciklivel menekülő emberek is tartanak – hangzott el a határövezeti tudósításban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?