Csúcson a napi új fertőzöttek száma Kínában

koronavírus Kína

Rekordszámú, 13 146 új koronavírus-fertőzöttet jelentett vasárnap a kínai nemzeti egészségügyi bizottság.

A SARS-CoV-2 koronavírus okozta járvány 2020 februári kezdete óta ez a legmagasabb esetszám az országban. A hivatalos statisztika szerint az esetek többsége (11 691) tünetmentes. A kormány megerősítette, hogy ragaszkodik a „zéró Covid” stratégiájához.

Szombati sanghaji ellenőrző látogatása során Szun Csun-lan kínai miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta a járványügyi stratégiához való „rendíthetetlen ragaszkodást”, amely gyorsan bevezetett kijárási tilalommal, tömeges teszteléssel és karanténnal jár még kisebb fertőzésszámok esetén is.

Az ország legnagyobb városában, Sanghajban továbbra is teljes lezárás van érvényben. A város több mint 26 millió lakosának szinte mindegyike csak Covid-tesztelés céljából hagyhatja el a lakhelyét. A fertőzöttek elszigetelésére az egész városban sportstadionokat és kiállítási csarnokokat alakítottak át.

Vasárnap Sanghajban minden lakosra kiterjedő önálló antigénes tesztelést rendeltek el, a pozitív eseteket jelenteni kell. Hétfőn az egész városban PCR-teszteket fognak végezni – közölték sanghaji kormányzati tisztviselők sajtótájékoztatójukon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?