Cselekvésre sürgetik a Trump-kormányzatot

Washington |

<p>Amerikai törvényhozók cselekvésre sürgették a Trump-kormányzatot a szíriai gáztámadás miatt szerdán.&nbsp;</p>

Elsősorban a demokrata párti törvényhozók aktivizálódtak, akik erőteljes fellépést követelnek Donald Trump elnöktől, kevés szót ejtve az
Obama-kormányzat Szíria-politikájáról.

Nancy Pelosi kaliforniai demokrata párti politikus, a demokraták képviselőházi frakciójának vezetője közleményt adott ki, amelyben leszögezte: "miközben Trump elnök Aszadhoz és az oroszokhoz dörgölőzik, addig Szíriában ismét gyermekeket és civileket gázosítanak el". Pelosi átfogó hírszerzési jelentést kért "a lehető legrövidebb időn belül". 

Ricard Durbin, Illinois demokrata párti szenátora ugyancsak közleményt adott ki, és az Egyesült Államok kormányzatának tétlenségét kárhoztatta, részben mert nem hozott létre úgynevezett biztonsági zónákat a menekültek számára, részben mert lezárta az amerikai határokat a szíriai menekültek előtt.         

Paul Ryan republikánus házelnök rövid közleményben ítélte el az idlíbi vegyifegyver-támadást, John McCain republikánus szenátor, a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának elnöke pedig Aszad szír elnök elmozdításának szükségességét hangoztatta a CNN hírtelevíziónak adott interjújában. 

"Megfizettetjük az oroszokkal Aszad támogatásának árát, és az ebben a játszmában résztvevők mindegyikének fizetnie kell. Az Egyesült Államok pedig azok oldalára áll majd, akik a szabadságért harcolnak" - fogalmazott az arizonai politikus. McCain a Szabad Szír Hadsereg nevű lázadócsoport támogatására szólított fel.     

A múlt héten két amerikai politikus  - Rand Paul kentuckyi republikánus szenátor és Tulsi Gabbard hawaii demokrata párti képviselő - is kampányt hirdetett "Semmi fegyvert a terroristáknak" címmel, hogy felhívja a figyelmet: a magukat ellenzékieknek és a rendszer elleni lázadóknak nevező terrorista csoportoknak nem szabad fegyverekhez jutniuk Szíriában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?