Cselekvési kényszer hajtja az Orbán-kormányt

Milyen volt az Orbán-kormány egy éve?
Az első év legfontosabb jellemzője, hogy nem olyan volt, mint amilyennek a politikai közvélemény várta. Sem a politikával foglalkozó elemzők, sem a politikai szereplők. A többség azt várta, hogy az úgynevezett centrális erőtérnek nevezett politikai stratégiával lép fel a Fidesz, tehát kevésbé lesz meglepő a politikája…

…mindenkit megpróbál kielégíteni?
Nem is erre gondolok, hanem arra, hogy megpróbálja kihasználni azt a helyzetet, ami a pártrendszer változásában előállt és nem nyúl szokatlan, váratlan, konfliktusos lépésekhez. És most nem elsősorban a megszorító intézkedésekre gondolok, mert egyelőre itt még nem tartunk, erről még csak beszéd szintjén van szó. Hanem arra, ami ide elvezetett, döntően szimbolikus lépések sorozata, aminek persze volt materiális lépésekben is következménye meg előtörténete, de alapvetően a többség azt várta, hogy egy hagyományosabb kormányzati ciklus következik. Ehhez képest a Fidesz nagyon sok területen meglepte politikai ellenfeleit, időnként saját magát is, és a politikával hivatásszerűen foglalkozókat is. Ezt tartom a legfontosabb jellegzetességnek.

Adja magát a kérdés, hogy miért?
Ezt nehéz megmondani. A 2010-es választásokkor úgy tűnt, a magyar politika valami új nyomvonalon indul el. Abban az értelemben, hogy a hagyományos politikai konfliktusok – ezalatt az elmúlt két évtized konfliktusait értem –, az a logika, ami a magyar politikát vezette, a magyar politikai rendszert strukturáló hagyományos dimenziók és beszédmódok megváltozhatnak. Mert a kormány valóban egy nagy lehetőséget kapott arra, hogy új módon közelítsen meg dolgokat. A meglepetés annyiban érhető tetten, hogy több a régi ebben az újban, mint az új. A Fidesz ezzel a nem várt politikájával inkább ahhoz járult hozzá, hogy visszaerősítette a magyar politikai elmúlt két évtizedében megszokott szerepeket, logikákat, álláspontokat.

Azért, mert ez volt az érdeke, vagy mert ő is ebben szocializálódott és nem is tudott váltani?
Nagyon jó kérdés. Ez az alapvető kérdés. Erre nem tudok válaszolni. Az elemző a szándékokat nem tudja pontosan felmérni. Ez engem is nagyon érdekelne.

Vagy azért, mert nem is látják még, hogy mi lenne számukra a jobb?
Itt kell még egy dologról beszélnünk, ami logikusabbá teszi a helyzetet: a kényszerekről. A Fidesz egy komoly lehetőséget kihagyott azzal, hogy újféle formáját adja a magyar pártrendszernek, hiszen domináns szerepben lévén nagyrészt ő tudja meghatározni azt is, hogy az ellenfelek mihez viszonyuljanak. Azáltal, hogy a Fidesz ezt a lehetőséget döntően kihagyta, inkább visszaállni látszik a magyar politika hagyományos szereposztása. De. Miközben arról beszélünk, hogy ez egy lehetőség, mely kimaradt, aközben látni kell azokat a kényszereket is, amelyek között mozog a magyar politika. Érdemes összehasonlítani az első Orbán-kormány első évét meghatározó keretrendszereket a mostani Orbán-kormány meghatározó keretrendszereivel. Egyrészt a Magyarországot körülvevő világ változását, benne az EU-s csatlakozásunkkal, és a szuverenitás ezzel járó bizonyos fokú feladásával, másrészt azt a megváltozott világgazdasági környezetet, ami ezt az Orbán-kormányt várta. A kényszerek közé sorolnám azt a magyar politikai helyzetet, amelyben két dolog nagyon új az elmúlt időszakhoz képest – és ezt kényszerként értékelem, nem lehetőségként –, egyrészt az ellenerő hiánya a párton belül, a politikai ellenfelek és a közvélemény tekintetében is, másrészt pedig a kétharmados felhatalmazás. Hozzá kell azt is tennünk, hogy miközben azt látom, a Fidesz sok lehetőséget kihagyott, bizonyos értelemben meghatározott is volt az útja.

Merthogy?
Kényszerek között volt. Egyrészt nagyon más nemzetközi környezet fogadta a kormányra lépésekor, lásd a hiánycél elengedésének megvétózása az Unió részéről. Nagyon sok olyan dolog volt, ami a Fidesz korábbi forgatókönyvét felülírta. Az, hogy a Fidesz nem azt a pályát futotta be, amit sokan gondoltak, hogy be fog futni, az egyrészt saját politikai döntéseinek következménye, másrészt pedig nagyon erős politikai kényszerek is vitték. Ezekre sokszor rossz választ adott, tehát nem azt állítom, hogy a Fidesz kényszerpályán halad, de az kétségtelen tény, hogy az autonómia foka sokkal kisebb, mint korábban volt. Ez egy nagyon érdekes paradoxon, mert a kormány keze látszólag kötetlen, ilyen nagy felhatalmazással, ilyen egy központból irányított többséggel Magyarországon még nem bírt senki. De ez egy kétoldalú dolog.

Tehát úgy tűnik, hogy nem tud mit kezdeni vele?
Nem, pont ellenkezőleg gondolom. A Fideszt ez az óriási többség és az ellenerő nélküli helyzet minden pillanatban arra ösztönzi, hogy csináljon, csináljon, csináljon valamit. Döntéshozatali kényszerbe kerül. Ez egy saját maga által is előállított helyzet. Ez vezet el nagyon sok esetben oda, hogy azt is meg akarja oldani, ami nem probléma. Problémát csinál ott is, ahol nem volt. A korábbi kormányok nagyon gyakran hivatkozhattak az ellenerőkre. A magyar kormányok nagyon sok esetben mondhatták azt, hogy ezt mi nagyon szerettük volna, de a csúnya ellenzék és a koalíciós partner nem engedi. A szocialista kormányok számos ügyben azzal indokolták a döntésképtelenségüket, hogy a koalíciós partneren nem megy át. Sőt, nagyon gyakran a párton belül nem lehetett bizonyos dolgokat megoldani. 2010-ben viszont felállt egy olyan helyzet, melyben – kis túlzással – van egy egy ember akarata által irányított kétharmados többség, ami parafrazálva a brit mondást, csak a férfit nővé és nőt férfivá nem változtathat, de egyébként mindent megtehet.

Ez nem veszélyes?
Önveszélyes. Leginkább a Fideszre nézve látom a veszélyét. Ha ez nincs, akkor a választható lehetőségek tárháza korlátozottabb. Mindig van egy B-terv, ha nem tudjuk így megoldani, akkor megváltoztatjuk a törvényt, ha úgysem megy, akkor megváltoztatjuk az alkotmányt… Mindent meg tudunk változtatni. Ez egy olyan működésmódot hoz létre, amely egy állandóan cselekedni akaró, döntéseket hozni akaró, megállni képtelen folyamatot indít el. Ezt lehetett látni egy csomó ügyben. A Fidesz még akkor is rohant előre, amikor már régen azt kellett mondani, hogy állj, visszavonulunk. Ez a brutális méretű erőcentralizáció, ami létrejött a Fideszben és a kormányban, a mindent megtevés lehetősége, nem működtette a józan ész kontrollmechanizmusait. A Fidesz meg csak rohant, rohant előre. És ez látszik a közvélemény-kutatásokban is. Az a veszteség, melyet a Fidesz elszenvedett, több annál, mint amit ilyen helyzetben el kellett volna szenvednie.


A vízvezetékszerelő kormányfő

Kívülről olybá tűnik, mintha ez a cselekvés ösztönös, hosszú távú, nagyobb ívű stratégiát nélkülöző lenne.
Abszolút. De ez is ebből a strukturális helyzetből mond. Amikor ön azt gondolja, hogy mindenre van megoldás, mert mindent meg tud változtatni, akkor miért kéne átgondolnia, hogy honnan hová akar eljutni, és milyen stratégiával teszi ezt. Majd úgyis ad hoc alakulnak a dolgok. A politikai konstelláció az, ami taszítja a politikai stratégiát, a hosszú távon gondolkodást és tervezést. És ez Orbán Viktortól nem is áll távol – ő kevésbé stratégiában gondolkodó politikus. Orbán Viktor inkább vízvezetékszerelő, mint tervező a magyar politikában. Ő a terepen van, cselekszik, nem átgondolja, terveket rajzol, hanem kimegy, és meghúzza a csavarokat. És ha egyébként sincs arra kényszerítve, hogy előre tervezzen, akkor ez ehhez vezet.

Ebben a kormányfelállásban, azzal, hogy van a kormányfő és helyettese, Navracsics Tibor, nem inkább fordítva kellene ennek lennie? A miniszterelnök lenne az, aki magát a napi cselekvés felé emelné, tervezne, Navracsicsnak pedig „vízvezetékszerelőként“ kellene működnie?
De. És ez is volt a struktúra mögötti megfontolás.

Csak a szereposztás nem volt megfelelő, habár más nem is lehetett, mert Orbán Viktor a főnök…
Igen. De egy olyan politikai erőről beszélünk, amely erre a típusú működésmódra van kondicionálva. A Fidesz az elmúlt évtizedben így működött. Orbán Viktor megkerülésével nem lehet döntést hozni a párton belül. Ezért hiába tudja akár ő maga is, hogy mennyivel hasznosabb lenne, ha delegálná a döntéshozói szinteket, kialakult ez a struktúra. Az ötlet jó, hogy a miniszterelnököt kivonják a napi politikai küzdelmekből és legyen ő a hosszú távon gondolkodó, ennek a szerepnek az eljátszására viszont Orbán Viktor alkalmatlan. Lehet, hogy Navracsics Tibor nem lenne alkalmatlan, de ez Orbán Viktor kormánya. Ez nap mint nap látszik. Ennek a rendszernek nagyon sok előnye van, például gyors döntéseket lehet hozni. Villámháborúban az ilyen módszernek nagyon komoly nyereségei vannak, de kétségtelen tény, hogy ordít az, amit ön mond: a stratégia hiánya, a kapkodás, az ösztönös cselekvés.

Szimbolikus lépések

Az első év a szimbolikus lépésekkel volt tele, illetve olyan lépésekkel, melyek valószínűleg még a Fidesz saját választóit is meglepték. Miért volt erre szükség?
Ezek a dolgok egy irányba mutatnak, még ha nem is így látszanak. Minden, amit a Fidesz tett, döntően a megalapozást szolgálta. Egyrészt a hosszú távú berendezkedés megalapozását – intézmény-átalakítások, személycserék –, másrészt pedig a gazdaságpolitikában a lyukak betömködését és a költségvetés egyensúlyba hozatalát úgy, hogy a Fidesz alapvetően teljesíteni legyen képes fő választási ígéretét, a nagyarányú adócsökkentést. Volt itt egy politikai és egy gazdasági célkitűzés. A politikai azt a célt szolgálta, hogy nyomot hagyjanak, felhasználják a kétharmadot arra, hogy ez az évtized a Fideszről szóljon, és a hagyományos baloldali és jobboldali erők közötti erőviszonyok most hosszú távra megváltozzanak. Ezt szolgálja minden, amit szimbolikus lépéseknek nevez. A Fidesz születéskori tapasztalata a baloldal túlsúlya mindenben: intézményekben, személyekben, értékekben. Ezt a lehetőséget a Fidesz ki akarja használni, hogy ezt megváltoztassa. Más tészta a gazdaságpolitika. A Fidesz azt tanulhatta meg a Gyurcsány-korszakból, hogy a legfontosabb a hiteltelenség állapotának elkerülése. Ehhez két dologra volt szüksége: egyrészt, hogy ne lehessen azzal vádolni, hogy nem teljesíti a választási ígéreteit – az adócsökkentést –, másrészt pedig, hogy ne alakuljon ki az a látszat, hogy az a párt, amely nyolc éven keresztül arról beszélt, hogy megszorítások nélkül is lehet gazdaságpolitikát folytatni, megszorít. És minden más csak ennek a fő célnak a teljesítését szolgálta. Az erősen vitatott gazdaságpolitikai lépéseket a fő cél felől kell nézni: úgy akarják csökkenteni a kiadásokat, hogy azok magyarázhatóak legyenek, és ne alakuljon ki tandíj-, vizitdíjszerű általános megszorítások jellege a Fidesz politikájának. Tehát megpróbálnak célzott csoportokat terhelni.

Az alkotmánybíróság jogköreinek megkurtításával, a médiatörvénnyel nem léptek túl egy határt?
Egy határt túlléptek, a magyar politikának korábban kialakított konszenzusos határát kétségtelenül túllépték. Ha a kérdés úgy merül fel, hogy túlléptek-e a demokratikus határokon, akkor erre sokkal nehezebb válaszolni, mert a demokrácia határai soha nem egyértelműek és nyilvánvalóak. Vannak olyan alkotmánybírósági modellek, amelyek a magyartól eltérően működnek, kevesebb jogkörrel. Kétségtelen, hogy az ellensúlyok csökkentése történt. Ezt lehet úgy magyarázni, ahogy a Fidesz próbálta, hogy a többségi demokrácia irányába történt elmozdulás, és lehet úgy is magyarázni, hogy az úgynevezett demokratikus normák és intézmények sérültek. Szerintem ilyen messze nem kell elmenni a megfogalmazásokban.

Ön tehát nem tart Magyarország putyinizálódásától?
Érdemes különbséget tenni aközött, ami nem tetszik és aközött, ami nem demokratikus. Sajnos a magyar közéletben – és ez régóta zajlik – azok a csoportok, melyeknek bizonyos döntés nem tetszik, nagyon gyakran nem a nem tetszésüknek adnak hangot, hanem igyekeznek antidemokratikusnak minősíteni ezeket az intézkedéseket. Orbán Viktort diktátornak, zsarnoknak, kiskirálynak beállítani finoman fogalmazva is túlzás. Orbán Viktor egy demokratikus politikus, aki azonban ezen a demokratikus keretrendszeren belül a felhatalmazásával élve maximálisan elmegy a falig. Tiszteletben tartom azok véleményét, akik azt mondják, hogy itt a demokrácia csorbítására került sor. Az én demokrácia-felfogásom szerint viszont a demokrácia addig tart, amíg a szabad verseny, a szabad részvétel és a szabad nyilvánosság nem sérül, és én nem tapasztaltam, hogy ezek korlátozására tett volna kísérletet a Fidesz. Ebben az értelemben az én határvonalam talán messzebb van, mint a baloldali, liberális véleményformálóké. Nagyon gyakran elegendő annyit mondani egy lépés esetén, hogy az nem találkozik az én ízlésemmel, de attól még belefér egy demokratikus politikai rendszerbe. Amíg van intézményes garancia arra, hogy egy kormány megbuktatható legyen, addig diktatúráról beszélni nem más, mint farkast kiáltáni. Ráadásul az utóbbi hetek-hónapok eseményei jól mutatják, hogy a Fidesz ugyanúgy elveszítheti szavazóit, és hiába faraghatja akár saját képére a választási rendszert is, nincs olyan demokratikus választási rendszer, amely egy támogatottságát elvesztett pártot kormányon tudna tartani. A Fidesz ugyanúgy megbuktatható lesz 2014-ben, mint minden korábbi politikai erő. És ha megbukik, akkor az elsősorban azért lesz, mert rossz dolgokat tett, nem pedig azért, mert diktatórikus irányba vezette az országot. Én demokratikus körülmények között erősebb kritikának érzem, ha valaki azt mondja, hogy amit a kormány tesz, az helytelen, mintha azt mondaná, hogy a kormány antidemokratikus. És mégiscsak a magyar választók döntése volt, hogy egy ilyen politikai erő kétharmados felhatalmazást kapott, és ha ez az erő él ezzel a felhatalmazással, azt végső soron a választói akaratból teszi.

Új alkotmány

Az első év egyik legfontosabb lépése az új alkotmány elfogadása volt. Milyennek látja az alaptörvényt és elfogadásának folyamatát?
Az alkotmányozás bizonyította leginkább azt, hogy a Fidesz szándéka nem a magyar demokrácia vagy a harmadik köztársaság felszámolása, hanem sokkal inkább ezen demokratikus intézményrendszeren belül olyan körülmények teremtése, mely számára kedvezőbb versenyhelyzetet teremt. Ahhoz képest, hogy új alkotmányt fogadtak el, tartalmi szinten minimális változások történtek. Azok, akik sokat reméltek vagy nagyon féltek a Fidesz alkotmányozásától – érdekes, hogy a kettő itt találkozik –, azok azt gondolták, hogy a harmadik köztársaság helyett itt valami más jön létre. Az alkotmányozás legelkötelezettebb jobboldali támogatói számára ez nevetségesen kevés. Azok számára, akik a liberális baloldali térfélen tartottak tőle, érthetetlenül kevés a változtatás. Hiszen arról volt szó, hogy negyedik köztársaság jön létre, új kormányforma, az elnök megerősítése várható, ehhez képest minimális változtatás történt. A Fidesz a saját történelemszemléletét, világfelfogását, szimbólumait beleírta az alkotmányba, valamint azon a néhány minimális ponton, ami úgy gondolta, hogy politikailag lényeges lehet, ott valóban egy irányba, kizárólag a saját aktuális politikai érdekei alapján változtatott. Ennyi.

De az tény, hogy ha 2014-ben elvesztenék a választásokat és egy más kormány jönne, akkor annak nagyon nehéz feladata lenne, mert most több intézmény vezetőjét, tagjait akár egy évtizedre bebetonozhatják tisztségükbe.
Igen. Ez a 2010-es választói akaratból következik. Tényleg nem tudok erre mást mondani. Bármennyire is primitív ez a politikai kommunikáció, amit a Fidesz folytatott ebben az ügyben – hogy ez volt a választók akarata –, kétségtelen tény, hogy a kétharmados felhatalmazásból következik az, hogy a Fidesz ezt megtehette. És meg is tette, élt a lehetőséggel. Kétségtelen tény, hogy a 2010-es évek hosszú távra a közintézmények élén fideszes embereket fognak jelenteni, és egy új kormánynak meg kell találnia a modus vivendit ezzel a személyi struktúrával. Ugyanakkor láttunk már ilyet Magyarországon korábban is, csak talán a közvélemény számára kevésbé ilyen egyértelműen egy körhöz kötődve. Az 1990-es években is jól lehetett látni, hogy bizonyos politikai irányok túlsúlyban vannak a különböző intézmények élén – csak talán kevésbé volt ennyire egy irányba lejtő a pálya. Egy esetleges kormányváltás ezeket a szereplőket is új stratégiák folytatására kötelezné. Nem hiszek abban, hogy ha valaki az Állami Számvevőszék elnöke, alkotmánybíró, nemzetibank-elnök lesz, akkor ebben a pozíciójában kizárólag – egy új helyzetben – azt tartaná feladatának, hogy a Fidesz aktuális politikai érdekeit kiszolgálja. Ennél azért autonómabb cselekvőknek gondolom ezeket az embereket. A Fidesz ma, 2010-11-ben biztosan nincs abban a helyzetben, hogy meg tudja mondani, számára milyen intézményi szabályok lesznek hasznosak négy, öt, tíz év múlva. Hány ilyet láttunk már, hogy egy kigondolt, politikai érdekekre szabott szabályozás később hátrányos lett egy politikai erőnek. 1994-ben az SZDSZ és az MSZP azért tette egyfordulóssá az önkormányzati választást, hogy az akkor szétdarabolt ellenzék vereséget szenvedjen az önkormányzati választáson. Később ez a szabályozás vezetett oda, hogy az SZDSZ szinte eltűnt a helyi politikából és szinte összeolvadt az MSZP-vel, és amikor egységesült a jobboldal, ez inkább a baloldalnak volt kedvezőtlenebb. Tehát ma a Fidesz azt tudja megmondani, hogy ma mi lenne neki jó, és erre szabja az intézményi struktúrákat. Ezek később lehet, hogy hátrányosak lesznek a Fidesznek. Ha a Fidesz 2014-ben veszít, az biztos, hogy a párton belül is egy nagyon jelentős személyi, szervezeti változást fog hozni. Nem hiszem, hogy egy ilyen politikai vereség esetén a Költségvetési Tanács, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék egy zsinóron rángatott bábszínházat jelentene. Ezt kizártnak tartom.

A kormányzó hatalom mindenütt igyekszik saját embereit ültetni a megfelelő helyekre, a különbség Magyarországon a bal- és a jobboldal között mintha a módszerekben lenne. A baloldal óvatosan, „eurokonformabban” teszi ezt, a Fidesz pedig úgymond erőből cseréli az embereket.
Van abban valami, amit mond. Például a magyar újságírásban is megfigyelhető, hogy a baloldali és jobboldali manipuláció a lényeget illetően ugyanaz, de az eszközeit illetően mégis más. Kétségtelen, hogy a két tábor politikai szocializációja ellentétes, de ebben benne van az a különbség is, ami a hosszú ideje a hatalomban lévő, oda beágyazott szereplők kompromisszumosabbnak látszó viselkedése, meg a feltörekvő, hatalmi pozíciókat átrendezni kívánó szereplők egyértelműbb, agresszívabb viselkedése között van. Ez ugye azért komikus, mert a szereposztás már megváltozott. Mégis a tanult politikai stílusok megmaradtak. A Fidesz ma is úgy viselkedik, mint egy kis ellenzéki párt, gyorsan dönt, radikálisan cselekszik, nem tűri meg a belső vitákat. Az MSZP pedig úgy viselkedik, mint egy nagy párt. Hagyja a belső vitákat, bizonyos esetekben megengedőbb. Miközben most már másképp kéne viselkednie a két pártnak, mert felcserélődtek a szerepek. Ezzel kapcsolatban még egy dolgot kiemelnék, ami viszonylag kevésszer hangzik el a magyar politikában. Amiről beszélünk, az egy pillanatfelvétel – ami egy komoly politikai erőváltozás után keletkezett. A politikával kapcsolatos minden itthoni és külföldi tapasztalat arról szól, hogy az ilyen helyzetek nagyon könnyen és pillanatok alatt megváltozhatnak. Ma azt lehet látni, hogy van egy komoly konglomerátum, amiben nincsenek ellensúlyok, amely nagyon összetartó, kifelé nem beszélő – ez a látszat. De ezek a helyzetek nagyon könnyen meg tudnak változni. Szerintem ha most hirtelen elutaznánk a Holdra és visszatérnénk ide négy év múlva, akkor nem ismernénk rá a magyar politikára. Nem azt gondolom, hogy ez egy örök és megváltoztathatatlan helyzet, hanem azt, hogy nagyon komoly változások előtt áll a magyar politika. Nem azt állítom, hogy holnap, de radikális és lényeges változások jöhetnek.

Az új alkotmány elfogadása előtti hetekben írta, hogy fideszes politikusok egy része attól tartott, az új alaptörvény lehet a Fidesz Sztálingrádja. Fennáll ennek a veszélye?
Valóban volt egy ilyen vélekedés a párton belül. Az, amit ők egy erős, szimbolikus sikerként terveztek el, az egy idő után átfordult. Sok minden miatt. A folyamat eljutott egy olyan pontra, hogy az fenyegetett számukra, a nagy alkotásból nagy gátlástalanság lesz a közvélemény szemében. Egyébként szűk a mezsgye. Minden azon múlik ebben a négyéves ciklusban – amikor megvan a Fidesznek a kétharmada –, hogy az, amit a Fidesz tesz, az a közvélemény szemében lényegi, radikális, pozitív változásnak fog látszani, tehát nagy alkotásnak, vagy azt fogják gondolni, hogy ilyen agresszív, konfliktusos, gátlástalan politikai erő még nem volt kormányon. A kettő tulajdonképpen ugyanabból a cselekvéssorból is levezethető. A nagy alkotás egy pillanat alatt átfordulhat nagy gátlástalansággá. Például az alkotmányozás kapcsán tényleg megvolt a veszélye a Fidesz számára, hogy ebben a közvélemény ne a sikert lássa, hanem azt lássa, hogy ez Orbán Viktor alkotmánya.

Megvolt? Tehát ez a veszély a Fidesz számára már a múlté?
Nem azt mondom, hogy a Fidesz jól jött ki ebből, de a legrosszabb forgatókönyveket el tudta kerülni. Szerintem az alkotmányozás nagyjából nullára jött ki a Fidesznek, nem nyert, nem is vesztett vele semmit. Tehát nem lett belőle Sztálingrád.

Megszorítások

Az alkotmány elfogadása után többen úgy fogalmaztak, hogy megszavazták, most már végre jöhet a komoly, reális problémák megoldása. Ez lesz?
Ez van. Persze, a következő hónapok még a sarkalatos törvényekről is fognak szólni, sőt, úgy vélem, ez még áthúzódik a jövő évre is. És ebből még nagyon komoly konfliktusai lehetnek a Fidesznek. Az alkotmányozás tartalmi értelemben nem ért véget. Amikor a bírósági rendszert kell átszabni, vagy az alkotmánybírósági törvényt kell elfogadni, azt már nem lehet új alkotmányként eladni, s ekkor újra megerősödhet a „saját képemre formálom a közjogi rendszert” vád. De még mindig jobb a Fidesznek, hogyha a közvélemény ezzel van elfoglalva, mintha a Széll Kálmán Tervből következő lépések állnának a politikai viták középpontjában. Az év elején átfordultunk abba a szakaszba – és ez már az alkotmányozási folyamattal egy időben zajlottak –, amikor jöttek a lényegi döntések. Amelyek esetében már nem az a lényeg, hogy mit mond Szijjártó Péter, hanem az, hogy az érintett felek hogyan reagálnak erre. Ennek volt az inkubátorháza a rendvédelmi szakszervezetekkel folytatott konfliktus, amire még nem nagyon volt korábban példa. Pedig az utóbbi évtized is tele volt konfliktusokkal a magyar politikában, de ilyen éles konfliktusra – ebben a formában, amelyben lezajlott – én nem nagyon emlékszem. Az, hogy ebben a Fidesz valamennyire meghátrálni kényszerül, tanulságos lehet más szakszervezetek számára is. Ez nagyon nehéz terep. A Fidesz kénytelen lesz leszállni a felhők fölük és ezzel tényleg bement a sárdagasztóba. Elkezdődött a kormányzás dagonyázós szakasza, ahol minden centiméterért küzdeni kell, ahol olyan dolgokkal kell foglalkozni, amely kevésbé fennkölt, de sokat lehet vele veszíteni. Az emberek lehettek bosszúsak amiatt, hogy milyen a Fidesz stílusa, de pártoktól való elfordulást alapvetően az embereket érintő döntések tudnak előidézni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs jelentőségük a politikai viselkedéseknek és a szimbolikus lépéseknek, mert azok érvként nagyon gyakran fel tudnak merülni, amikor az embernek indokolnia kell bizonytalanná válását, egy párttól való elfordulását. Emlékeztetnék 2002-re, amikor a mostanihoz képest sokkal jobb gazdasági helyzetben a Fidesz el tudta veszteni a választásokat. És nem elsősorban azért, mert döntéseiben sértette meg a választókat, hanem mert olyan klímát alakított ki a kormányzása nagyon sokak számára, ami nehezen volt elviselhető. Mondják, hogy a Fidesz számára nem olyan súlyos az a veszteség, amit elvesztett. De ezek még nem a megtett lépések, hanem a bejelentett, lebegtetett döntések következményei. Gondoljuk el, mi lesz, ha jönnek ezek a lépések.

Hogyan tovább

Jó irányba halad Magyarország?
Nagyon sok szempont meg dimenzió van ebben. Nagyon sok területen jó irányba halad Magyarország. Nem szakpolitikai, hanem tapasztalat és tanulság tekintetében. Más területeken viszont rossz irányba. Szeretek optimista lenni, és azt gondolom, hogy még a rosszból is lehet tanulni, de az egyik legsúlyosabb része a mostani történéseknek az, hogy a választók többsége mindenkiből kiábrándul. Ha elfogy a bizalom a teljes politikai elitben, az nagyon súlyos helyzetet tud előidézni. Én jelenleg azt tartom a legveszélyesebbnek, hogy ma már többségben vannak azok, akik erről az étlapról már nem tudnak választani. Abban nem látok semmi rosszat, ha az emberek a kormányokban csalódnak, ez teljesen normális. Rossz az, amikor a rendszer teljes egészét tartják alkalmatlannak. Amiben rossz irányba haladunk, az az, hogy fennáll annak a veszélye, hogy a rendszerellenes politikai erők – és nem csak azok, amelyeket látunk – erősödhetnek meg. És nem csak a rendszerellenes erők, hanem a rendszerellenes politikai megoldások, tehát a demokratikus politikai rendszer társadalmi támogatottsága végzetesen elolvadhat. Ebben az értelemben az, hogy a választók 25 százaléka szavazna a kormányoldalra, és a legnagyobb ellenzéki pártra 14 százalék, és az összes párt támogatottsága nem éri el a választók felét, súlyos kérdéseket vet fel.

Ilyen esetekben szokott bővülni az étlap…
Igen, épp ezt akartam mondani. A jelenlegi folyamatoknak lehet egy teljesen örvendetes következménye, nevezetesen, hogy 2014-re teljesen megújul a magyar politika, és olyan új szereplők jelennek meg, amelyek újra meg tudják teremteni a demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalmat. De az is lehet a következménye, hogy nem új demokratikus erők jelennek meg, hanem a könnyű álmot ígérő szélsőségesek irányából. Majd akkor tudjuk eldönteni, hogy a mostani helyzet jó irány vagy rossz irány, amikor meglátjuk, hogy ennek mi lesz a megoldása. Ma már számomra egyre inkább úgy tűnik, hogy 2010 nem valaminek a végét jelentette, hanem sokkal inkább a vég kezdetét. Nem 2010-ben újult meg a magyar politika, hanem 2010 teremtette meg annak a lehetőségét, hogy a magyar politika belátható időn belül radikálisan megújuljon.

Lesz új párt?
Előbb-utóbb biztosan lesz. Látjuk, hogy a régiónkban milyen gyakran jönnek létre új erők. Amikor külföldi újságírókkal, elemzőkkel beszélgetek, mindig azt kérdezik, hogyan lehet, hogy a magyar pártrendszer relatív ennyire stabil. Ez egyrészt a választási rendszer, másrészt pedig a magyar pártfinanszírozás rendszere miatt van. A még ma is többé-kevésbé élő pártfinanszírozási háttér miatt – ami nagykoalíciós, majdnem azt mondanám, hogy összpárti – óriási kockázatokat hordoz magában egy zöldmezős politikai beruházás. Mindig kérdezgetik, hogy miért nem megy ki a belső ellenzék egyik-másik pártból. Azért, mert a létező pártok még mindig képesek ezt a piacot monopolizálni. Abban az értelemben, hogy politikai és gazdasági egzisztencia szempontjából jobb egy nagy párt belső ellenzékének lenni, mint kimenni a bizonytalanba, a semmibe, és egy új háttérbázist létrehozni. Ha azt kérdezi, hogy jó vagy rossz irányba mennek-e a dolgok, akkor azt mondom, hogy ha a mostani helyzet oda vezet el, hogy összeomlik Magyarországon az elmúlt két évtizedben látott pártpénzemberek összpárti kartellje, akkor az egy nagyon kedvező forgatókönyv lenne. Csak hát e helyett mi jön létre, az egy nagy kérdés.

Utolsó kérdés: a választójog. Milyen forgatókönyveket lát ebben a kérdésben reálisnak?
Azt már nagyon nehéz megoldani, hogy a határon túliak ne kapjanak választójogot. Döntően a Fidesz érdeke is, hogy kapjanak, tehát nem arról van szó, hogy nem akarná, de itt visszalépni már nagyon nehéz. Ennek az ügynek számos technikai problémája van. A választási rendszerben nagyon nehéz lesz azt megoldani, hogy ne másodrendű választói jognak látszódjon a határon túli magyarok számára adott lehetőség. Vannak ennek technikái, de ha a mostani rendszer alapelemei megmaradnak – és nem tesszük lehetővé, hogy egyéni választókerületekben is szavazathoz jussanak a határon túliak –, akkor az azt jelenti, hogy csak valamilyen listás megoldásban vesznek részt. Megoldás lehet még valamilyen határon túli választókerületek kialakítása. A tisztán listás választás tudná megoldani a problémát, ez viszont nem érdeke egyetlen, kormányra kerülni kívánó politikai erőnek sem, mert az olyan koalíciókényszereket hozna, ami nagyon megnehezítené a kormányzást. Ezzel egy olyan problémát szerzett magának a Fidesz, amelyben végül nehéz lesz mindenki megelégedésére dönteni. És itt a mindenki alatt a határon túli magyarokat is értem. És abban meg egyáltalán nem vagyok biztos – és ebben a Fidesz sem olyan biztos –, hogy a határon túli szavazatok, kizárólag a Fideszt erősíthetik egy következő választáson.