Csehország nagykövetségeket zár be

Prága |

<p>Karel Schwarzenberg, külügyminiszter megerősítette, hogy Csehország a közeljövőben takarékossági okokból legalább egy tucatnyi nagykövetségét bezárja.</p>

Komoly fogyókúrára készül a cseh diplomácia, mert az államkassza üressége miatt ez a tárca is takarékoskodni készül. Karel Schwarzenberg, külügyminiszter csütörtöki budapesti látogatása során megerősítette, hogy Csehország a közeljövőben takarékossági okokból legalább egy tucatnyi nagykövetségét bezárja. Újságíróknak a miniszter megerősítette, hogy a prágai kormány várhatóan a jövő heti ülésén vitatja meg ezt a témát.

Schwarzenberg vendéglátójával Martonyi Jánossal megállapodott abban, hogy a jövőben Csehország és Magyarország közösen műkedtethetnének diplomáciai képviseleteket. Nem hivatalos értesülések szerint Schwarzenberg erről már korábban Mikuláš Dzurinda szlovák külügyérrel is egyeztetett.

A gyakorlatban a kölcsönös segítség úgy nézne ki, hogy azokban az országokban, ahol a Cseh Köztársaságnak nem lesz képviselete, egy cseh diplomata Szlovákia, Lengyelország vagy Magyarország nagykövetségén működne, ha azoknak lesz erre megfelelő kapacitásuk. Ugyanakkor a cseh diplomáciai képviseletek hasonló módon pedig a lenygyeleknek, szlovákoknak vagy a magyaroknak adnának otthont.

Schwarzenberg Budapesten azt sem zárta ki, hogy amennyiben Csehország gazdasági helyzete ezt megköveteli, a következő években újabb diplomáciai képviseleteket zárhatnak be. A radikális takarékossági intézkedéseket Prága a visegrádi országokkal való szorosabb együttműködéssel szeretné kompenzálni.

A prágai sajtó korábban megbízható cseh külügyi forrásokra hivatkozva azt állította, hogy pénzhiány miatt Prága összesen 19 külföldi nagykövetségét és hat főkonzulátusát kényszerül a közeljövőben bezárni. Megszűnne a cseh diplomáciai képviselet egyebek között Luxemburgban, Tallinban, Ljubljanában, Szkopjében, Limában, Caracasban, Kuvaitban, Santiago de Chilében, de Észak-Koreában is. A legtöbb bezárandó diplomáciai képviselet Dél-Amerikában, Ázsiában és Afrikában működik.

A cseh külügy a takarékossági intézkedések következtében mintegy 155,8 millió koronát takarítana meg az idén. A Mediafax szerint mintegy 300 hivatalnok és diplomata veszítené el állását. Schwarzenberg mintegy 100 személy elbocsátásának szükségességéről beszélt.

A csehekéhez hasonló problémákkal Szlovákia és Magyarország is küszködik. Mindkét országban felmerült, hogy más országokkal együttműködve kellene működtetni néhány diplomáciai képviseletet. A visegrádi négyek jelenleg két "visegrádi ház" megnyitásáról és közös működtetétésől is tárgyalnak. Mindkettő Afrikában működne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?