Cseh miniszter: polgárháborús helyzet alakult ki Oroszországban

Jana Černochová

Jana Černochová cseh védelmi miniszter egy szombati interjúban úgy vélekedett, hogy úgy néz ki, polgárháborús helyzet alakult ki Oroszországban, és Ukrajna most ehhez igazíthatja az orosz erők ellen indított offenzíváját.

A ČTK cseh hírügynökségnek nyilatkozva Černochová úgy fogalmazott: úgy látja, nagyon súlyos konfliktus alakult ki Oroszországon belül, ami azt üzeni Ukrajna számára, hogy most lehetősége van átcsoportosítani az erőit, és az új helyzethez igazíthatja az oroszokkal szembeni ellentámadását. A miniszter szerint ez most jó fejlemény abból a szempontból, hogy az ukrán erők nyertek erre valamennyi időt.

„Még várjuk a további fejleményeket, elsősorban azt, hogy az orosz védelmi minisztérium képviselői hogyan fognak reagálni, feltehetően az most a legfontosabb kérdés” – mondta Jana Černochová.

A miniszter nem sokkal korábban azt írta a Twitteren: „tizenhat hónap ukrajnai háborúzás után Oroszország most saját maga ellen indított háborút”.

Edgards Rinkevics lett külügyminiszter bejelentette, hogy szigorították az ellenőrzést a lett-orosz határon, és a jelenlegi helyzetben nem engednek be orosz állampolgárokat az országba. Hozzátette, pillanatnyilag Lettországot nem éri közvetlen fenyegetés, de figyelik a fejleményeket, és egyeztetnek a szövetséges országokkal.

Szombat hajnalra nyílt katonai konfrontációvá fajult a Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner-csoport és az orosz védelmi minisztérium viszálya. A magánhadsereg egységei legalább két helyszínen átléptek a megszállt ukrajnai térségekből Oroszország területére, és biztonsági szempontból kulcsfontosságú létesítményeket foglaltak el. Prigozsin azzal fenyegetett, hogy emberei Moszkváig fognak vonulni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?