Családostul meggyilkoltak egy helyettes rendőrparancsnokot

Moszkva |

<p>Családjának öt tagjával együtt meggyilkolták az orosz belügyminisztérium szamarai körzeti törzsfőnökének helyettes parancsnokát - közölte vasárnap a tárca sajtószolgálata.</p>

Andrej Gost rendőrezredes, valamint három nő és két férfi holttestére a Szizrany város melletti Ivasevka községben, a parancsnokhelyettes szüleinek házában találtak rá vasárnap. Az összes áldozat Gost családtagja volt. Szergej Goldstejn, a belügyi sajtószolgálat vezetőjének tájékoztatása szerint a holttesteket különböző eredetű külsérelmi nyomok borítják. A helyszínen találtak egy hétéves kislányt is, akit fejsérüléssel kórházba szállítottak. A gyermek, Gost unokahúga kómában van. Az ügyben az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálatot indított. Alekszandr Hinstejn, az orosz állami duma biztonsági ügyekért és a korrupcióellenes harcért felelős bizottságának elnöke a Twitteren megjelent posztjában közölte, hogy a "példa nélküli kegyetlenséggel" elkövetett gyilkosság indítéka a nyomozók fő feltételezése szerint bosszú volt. A bűncselekmény elkövetői Hinstejn szerint legalább hárman voltak. Vasrudakkal és kalapácsokkal voltak felfegyverkezve, az áldozatok többségét álmukban érte a halál. A bizottsági elnök bejegyzésében rámutatott, hogy a bűnözők gyilkosság szándékával érkeztek és arra utalt, hogy egy bűnszervezet tagjai lehettek. A tetthelyen egy imitált robbanószerkezetet is találtak, amellyel az elkövetők feltehetően tévútra akarták terelni a nyomozást - vélekedett Hinstejn  Gost ezredes 2013 és 2015 között Szizranyban egy több önkormányzat rendőrségének munkáját összefogó belügyi parancsnokság vezetője volt. A városban, ahol magas a bűncselekmények száma, a rendőrség tavaly akciókat hajtott végre az illegális ékszer-, alkohol- és fegyverkereskedők ellen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?