Csaknem háromszáz civil halt meg Ukrajnában robbanóeszközöktől a háború kezdete óta

ukrán válság k

Oroszország Ukrajna elleni háborújának kezdete óta már 289 civil halt meg taposóaknáktól és más robbanóeszközöktől, köztük 15 gyermek – mondta el Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter csütörtökön az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában.

A visszafoglalt és a frontvonalhoz közeli területek vannak a legnagyobb veszélyben. A lakosság figyelmeztetése ellenére különböző okok miatt embereket veszítünk el – fejtette ki a tárcavezető. Szavai szerint sok esetben a taposóaknákat a helyiek robbantják fel, nem várják meg a hatósági engedélyt, hanem hozzálátnak a szántóföldek műveléséhez. Vannak olyanok is, akik figyelmen kívül hagyják az összes tilalmat, és rámennek veszélyes területekre például gombát szedni vagy éppen sétálni. A miniszter azt is elmondta, hogy van, aki aknát vagy valamilyen lőszert talál, és a helyszínen megpróbálja szétszedni vagy hazaviszi. Kérdés, hogy miért teszik ezt, de testi épségükkel, időnként az életükkel fizetnek ezért a felfoghatatlan kíváncsiságért – figyelmeztetett.

Olekszandr Prokugyin, a déli Herszon megye kormányzója a Telegramon arról számolt be, hogy újabb négy gyermeket vittek vissza a régió megszállt területéről az Ukrajna által ellenőrzött részbe. Közölte, hogy egy 14 éves, fogyatékkal élő lányról, egy 12 éves és két 15 éves fiúról van szó. Hozzátette, a szülőket arra kényszerítették, hogy gyermekeiket orosz iskolába küldjék, és felvegyék az orosz állampolgárságot. A fiúkat az orosz hadseregnél is nyilvántartásba vették, hogy később besorozhassák őket.

Volodimir Zelenszkij elnök az X közösségi portálon reagált a Harkiv elleni, civil áldozatokat követelő éjszakai orosz támadásra és leszögezte, hogy az Oroszország felelni fog terrorcselekményeiért. „Egy közönséges lakóházat ért támadás Harkivban. Három Sahiddal mértek csapást. Ez egy aljas és cinikus támadás volt, hiszen amikor a mentést végzők megérkeztek a helyszínre, a terroristák ismét lecsaptak” – fogalmazott az államfő.

Az orosz erők csütörtökre virradó éjjel mértek csapást négy Sahid önmegsemmisítő drónnal Ukrajna második legnagyobb városára. A támadásban 4 ember vesztette életét – egy nő és három katasztrófamentő –, további 12 ember pedig megsebesült. Egy 67 éves férfit a romok alól mentettek ki. A támadásban több lakóház, üzlet, egy egészségügyi intézmény és egy gyógyszertár is megrongálódott – közölte a megyei ügyészség a Telegramon. Az egyik drón egy 14 emeletes lakóépületet talált el, amely a nyolcadik és tizenkettedik szint között beomlott, a házban életét vesztette egy 68 éves nő. Az ügyészség közlése szerint a Harkivtól délre fekvő Lozova településen találat ért egy civil üzemet, továbbá infrastrukturális létesítményeket is a régióban. Oleh Szinyehubov közlése szerint találat érte a zmijivi hőerőművet.

A szomszédos Dnyipropetrovszk megyében egy oktatási intézményt, egy kulturális központot és egy lakást is eltaláltak a kamikazedrónok – közölte a régió kormányzója, hozzátéve, hogy áldozatokról egyelőre nem tud.

Az ukrán vezérkar közölte a Facebookon, hogy Oroszország az éjjel húsz Sahid drónt vetett be Ukrajna ellen, ezek közül 11-et semmisített meg a légvédelem. Illja Jevlas, az ukrán légierő szóvivője egy tévéműsorban azt mondta, hogy azért nem tudták lelőni az összes Sahidot, mert Harkiv városa túl közel van az orosz határhoz.

Harkiv megye kormányzója később közölte, hogy napközben újabb orosz csapás érte a régiót, és életét vesztette egy férfi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?