Csaknem 90 százalékkal emelkedett az influenzások száma Nagyszombat megyében

influenza k

A múlt héten 87,19 százalékkal emelkedett az influenzaszerű megbetegedésben szenvedők száma Nagyszombat megyében.

A járvány miatt összesen 43 óvodát, 21 alapiskolát és négy középiskolát kellett bezárni – tájékoztatott Tomáš Hauko, a Nagyszombati Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) igazgatója.

Összesen 9769 akut légúti megbetegedést, köztük COVID-19-fertőzést regisztráltak, ami 13,77 százalékos emelkedést jelent az előző héthez képest. A fertőzöttek aránya 3135 esetet 100 ezer lakosra vetítve. 2664 influenzaszerű megbetegedést regisztráltak, 100 ezer lakosra 855 beteg jut. „A legtöbb beteg az öt évnél fiatalabb gyerekek körében volt. Az összes akut légúti megbetegedésben szenvedő páciens 3,9 százalékánál járt szövődménnyel a betegség, leggyakrabban középfülgyulladással és arcüreggyulladással" – mondta Hauko.

A Dunaszerdahelyi járásban két óvodát, két alapiskolát és egy középiskolát zártak be, a Galántai járásban 14 óvodát és kilenc alapiskolát, a Nagyszombati járásban nyolc óvodát, három alapiskolát és két középiskolát. A Galgóci járásban nyolc óvodában és két alapiskolában, a Pöstyéni járásban négy óvodában és két alapiskolában, a Szakolcai járásban öt óvodában és két alapiskolában, a Szenicei járásban két óvodában és egy alapiskolában szünetel a tanítás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?