Csak két jelölt szerzett szenátori mandátumot a választások első fordulójában Csehországban

Petr Fiala

Csak két jelöltnek sikerült szenátori mandátumot szereznie a hétvégi részleges szenátusi választások első fordulójában Csehországban.

A részleges szenátusi választásokon kétévente a 81 tagú felsőház egyharmada, azaz 27 mandátum újul meg, amelyekért az idén 178 jelölt versengett. A mandátum megszerzéséhez a leadott szavaztok több mint 50 százalékát kellett megkapni.

Az első fordulóban a kereszténydemokrata Petr Fiala győzött Ústí nad Orlicíben, ahol azonban csak két jelölt versengett egymással. A másik sikeres jelölt, Ladislav Václavec Bruntálban szerzett mandátumot az ellenzéki ANO jelöltjeként.

Az egy hét múlva sorra kerülő második fordulóba az első forduló két legsikeresebb jelöltje jut minden körzetben, nyerni az fog, aki megszerzi az egyszerű többséget.

Politikai megfigyelők és a prágai sajtó szerint a szenátusi választások legfőbb tétje, hogy sikerül-e az ötpárti jobbközép kormánykoalíciónak megtartania felsőházi többségét. Az első forduló eredménye alapján ez valószínűsíthető - nyilatkozta Petr Fiala kormányfő, az ODS elnöke a közszolgálati televízióban. A kormánykoalíciónak a második fordulóba a még nem végleges eredmények alapján 20 jelöltje jutott. Az ellenzéki ANO mozgalomnak pedig 17 jelöltje maradt állva.

A részleges szenátusi választásokkal párhuzamosan megtartott helyi önkormányzati választásokon a szavazatok több mint 90 százalékának összeszámlálása után a 6400 település 62 500 önkormányzati képviselői helyének mintegy felét a különféle helyi koalíciók szerezték meg. A parlamenti politikai pártok közül már hagyományosan a kereszténydemokrata KDU-ČSL volt a legsikeresebb. A nagyvárosokban és a regionális központokban az ANO párt vezet. Az önkormányzati választások végeredménye vasárnapra várható.

A részvétel a részleges szenátusi választásokon 42 százalék, a helyi önkormányzati voksoláson pedig 46 százalék körül alakult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?