Csak idén 22 nőt gyilkolt meg a párja Szerbiában

Belgrád |

<p>Már huszonkét nő vesztette életét családon belüli erőszak következtében az idén Szerbiában, ezért sürgős lépésekre van szükség - jelentette ki Zoran Djordjevic szociálisügyi miniszter csütörtökön a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).</p>

Csak júliusban két nőt ölt meg a párja, mindkettőt egy szociális központban gyilkolták meg. Július elején egy férj kővel ütötte agyon feleségét három gyermeke szeme láttára, amikor a nő láthatásra vitte a gyerekeket a szociális központba. Szerdán ismét hasonló eset történt egy másik intézményben. Egy férfi késsel támadt feleségére, valamint az intézmény három dolgozójára, majd ötéves gyermekét is megfojtotta. A szociális központ munkatársai túlélték a támadást. 

A szociális munkások csütörtökre egyórás sztrájkot jelentettek be azt követelve, hogy fokozzák a biztonsági intézkedéseket a szociális központokban, ahol eddig nem teljesítettek szolgálatot sem rendőrök, sem biztonsági őrök.

A nyugat-balkáni országban június elsején lépett életbe a családon belüli erőszakról szóló új törvény, amelynek legfőbb pontja, hogy az erőszaktevőt távolítják az otthonából, és nem az áldozatnak kell biztonságos menedéket keresnie.

A szerb sajtóban megjelent hírek szerint a szociális rendszer hiányosságai, valamint a dolgozók leterheltsége vezethetett a szerdaihoz hasonló esetekhez, a szociálismunkások ugyanis a legtöbb esetben hibásan mérik fel a családon belüli kapcsolatokat, és gyakran magát az áldozatot hibáztatják az őt ért atrocitásokért, a pszichikai erőszakot pedig nem veszik komolyan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?