A Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége (ZMOS) figyeli az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) tárgyalásait. A szövetség szerint a fejlődés kulcsa az lesz, hogy az egyes tematikus panelek eredményei milyen mértékben tükrözik a szlovákiai városok és falvak korlátozott lehetőségeit és jogos igényeit – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Michal Kaliňák, a ZMOS központi irodájának igazgatója.
CoFoE: A ZMOS figyeli a tárgyalások menetét, és érdeklik az eredmények is
A ZMOS azért is követi a CoFoE-t, mert ez az ország egyetlen olyan szervezete, amely tagja a helyi és regionális önkormányzatok kongresszusának. „A Régiók Európai Bizottságában is aktívan tevékenykedünk. A ZMOS emellett a V4-ek fejlesztését célzó projekteket valósít meg, valamint tapasztalatokat cserél az ukrajnai városok és falvak önkormányzatával" - mutatott rá Kaliňák.
A CoFoE olyan témákat vitat meg, mint például az éghajlatváltozás, a környezetvédelem, az egészségügy, a gazdaság erősítése, a szociálpolitika, a migráció, az oktatás, a digitális átalakulás és a jogállamiság. Ezeket a témákat különösen fontosnak tartja a ZMOS, mivel mutatják a meglevő tendenciákat. „Az országok és az önkormányzatok igényei és lehetőségei szerint a lehető legjobban fel kell készülni ezekre" - mondta a ZMOS központi irodájának igazgatója.
Hozzátette, hogy a szövetség ezekre a témákra is reflektál az olyan programjaival, mint például az Élő vidék (Živý vidiek), a Di-gitális restart (Digitálny reštart), vagy az Enviroakadémia.
Az Európa jövőjéről szóló konferenciát az Európai Parlament, az Európai Tanácsa és az Európai Bizottság szervezi. A kezdeményezés lehetőséget ad az európai polgároknak, hogy beleszólhassanak, milyen irányt vesz a jövőben Európa. Négy testületben összesen 800 polgár dolgozik, minden testület háromszor ülésezik.
A konferencia hivatalos weboldalán, a futureu.europa.eu címen bárki regisztrálhat és kifejtheti véleményét vagy észrevételeit az EU működésével kapcsolatban. A bizottságok ajánlásait a konferencia végrehajtó bizottságának 2022-es tavaszi jelentés tartalmazza majd. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a bizottság a konferencia eredményei alapján fog eljárni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.