Campbell mégis távozik

London. Lemond tisztségéről Alastair Campbell, a brit miniszterelnöki hivatal tájékoztatási igazgatója, Tony Blair kormányfő első számú szóvivője – jelentette be tegnap a brit miniszterelnöki hivatal. Campbell közleményt adott ki, amelyben közölte: családi okok miatt néhány héten belül távozik.

London. Lemond tisztségéről Alastair Campbell, a brit miniszterelnöki hivatal tájékoztatási igazgatója, Tony Blair kormányfő első számú szóvivője – jelentette be tegnap a brit miniszterelnöki hivatal. Campbell közleményt adott ki, amelyben közölte: családi okok miatt néhány héten belül távozik. A brit média szerint Campbellnek központi szerepe volt abban, hogy Tony Blair kormánya feltupírozta az iraki tömegpusztító fegyverekről közreadott hírszerzési jelentést. Campbell, akit gyakran miniszterelnök-helyettesnek tituláltak a kormányzati ügyek intézésébe való beleszólása miatt, közleményében nem a Kelly-ügyhöz kötötte leköszönését. Azt írta: már áprilisban eldöntötte, hogy távozik tisztségéből.

Blair kormányfő a David Kelly halálának körülményeit vizsgáló független bizottság előtt csütörtökön kijelentette: „Ha az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló brit kormányjelentés túlzó lett volna, lemondtam volna.” Közlése szerint hírszerzési forrásokból származott, és nem túlozták el az Irak elleni katonai fellépés szükségességét alátámasztó jelentést. Azt mondta, hogy a brit hírszerzéstől származott az az állítás, amely szerint Irak képes 45 percen belül bevethető állapotba hozni tömegpusztító fegyvereit. „Ezzel az értesüléssel az egyesített hírszerzési bizottság rendelkezett... Mi nem használhattuk volna fel bizonyíték gyanánt, ha nem objektív forrástól származott volna” – érvelt Blair. Júliusban, röviddel Kelly halála után a kormányfő kijelentette, nem engedélyezte, hogy kormányilletékesek nyilvánosságra hozzák Kelly nevét. Csütörtökön viszont azt mondta: vállalja a felelősséget a vezetők azon döntéséért, hogy Kelly nevét közzétették, miután a szakértő védelmi minisztériumi feletteseivel azt közölte, hogy ő lehetett a BBC forrása. Mint mondta, erre azért volt szükség, hogy valamennyi tény nyilvánosságra kerüljön.

Tony Blair, aki két óra hosszat beszélt a meghallgatáson, a második brit kormányfő, akit egy független vizsgálóbizottság nyilvánosan hallgatott meg. A kormányfő maga kezdeményezte a vizsgálatot David Kelly ügyében.

Gavyn Davies, a BBC elnöke meghallgatásán kijelentette: „a jövőre nézve levonjuk a fontos tanulságokat. Borzasztóan sajnálok mindent, ami abban az időszakban történt, és ami növelhette a nyomást Kellyre”. Davies a vizsgálóbíró előtt sem adta be a derekát a BBC-nek a kormánynyal folytatott háborúját illetően. Azzal vádolta meg Alastair Campbellt, hogy soha nem látott támadást folytat a BBC és újságírói munkájának színvonala ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?