<p>Donald Trump főtanácsadója, Paul Manafort kedden cáfolta, hogy Donad Trump feleségének, Melania Trumpnak a clevelandi konvenció elsó napján elhangzott beszéde plágium lett volna.</p>
Cáfolják, hogy Melania Trump beszéde plágium lett volna
Manafort - aki a Trump-kampány menedzsere is - kedden reggel több amerikai televíziónak is interjút adott és cáfolta, hogy Melania Trump "kimásolt" volna több mondatot Michelle Obama 2008-ban elmondott beszédéből.
A főtanácsadó utalt arra, hogy több beszédíró öntötte végleges formába a republikánusok várható elnökjelöltje feleségének hétfő esti beszédét.
Melania Trump "a közbeszédben használt szavakkal" élt - fogalmazott Manafort és hangsúlyozta: mivel Donald Trump felesége tudta, hogy a beszédét alaposan górcső alá veszik majd majd, és ezért is eleve "abszurd" a feltételezés, hogy kölcsönvett volna részeket Barack Obama elnök felsége, Michelle Obama 2008-ban, a demokraták elnökjelölő konvencióján elmondott beszédéből. Hétfő este, a republikánus konvención elmondott beszédében Melania Trump a többi között a saját gyermekkoráról, a szüleitől kapott értékrendről, ezen értékek továbbadásának fontosságáról is szót ejtett. Az újságírók kiderítették, hogy néhány mondata feltűnő hasonlóságot mutatott Michelle Obama korábbi beszédének néhány mondatával.
Nyilatkozott Jason Miller, a Trump-kamány szóvivője is. Ő azt hangsúlyozta, hogy a beszédíró csapat "Melania Trump életéből merített inspirációkat és néhány kisebb részlet kifejezetten az ő gondolatait tükrözte". Miller leszögezte: Melania Trump személyes tapasztalata a bevándorlásról és Amerika iránt szeretete "beragyogta az egész beszédet". Reince Priebus, a Republikánus Országos Bizottság elnöke a Bloomberg által szervezett sajtóreggelin úgy fogalmazott: ő valószínűleg kirúgná a saját beszédíróit, ha valaki más által elmondott beszédből emelnének át mondatokat.
A beszédről szóló kedd reggeli vita mindenesetre árnyékot vethet a kampányszakemberek azon elképzelésére, hogy Donald Trump felesége és gyermekei aktívan részt vegyenek a kampányban. Manafort még vasárnap azt nyilatkozta: ezt azért tartják fontosnak, mert a családtagok Trump másik - nem az előválasztási folyamatban megismert - arcát is bemutathatják és így közelebb hozhatják őt a választókhoz.
A Fehé Ház nem kommentálta a vitát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.