<div>Cáfolja a magyar terrorelhárítás, hogy a francia hatóságok figyelmeztették a terroristák magyarországi jelenlétére és addig nem tudott semmit róluk.</div>
Cáfol a TEK: nem a franciák figyelmeztették
Budapest |
A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Népszabadság értesülését cáfolta, mely szerint egy arab tulajdonú magyarországi GSM-boltban vásároltak SIM-kártyákat a terroristák, és a párizsi és a brüsszeli nyomozás során figyeltek fel a hatóságok a magyar telefonszámokról bonyolított gyanús beszélgetésekre. Ez után kérték fel a magyar hatóságokat a beszélgetések feltérképezésére és a telefonokat Magyarországon használó iszlamista terroristák mozgásának rekonstruálására. A TEK azt is cáfolja, hogy a francia felkérésig nem tudott semmit sem a hajléktalanról, sem a nevén lévő 200 ezer SIM-kártyáról. A TEK közleménye szerint a francia és a belga hatóságok „nem figyeltek fel” magyar telefonszámokról bonyolított gyanús hívásokra, és „nem hívták fel” a magyar hatóságok figyelmét az egy személyhez köthető nagyszámú telefon előfizetésre – ezt saját állítása szerint a TEK állapította meg. (OS)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.