Bushék elsöprő győzelmet ünnepelnek

Washington. A republikánusok szerezték meg az amerikai kongresszus feletti ellenőrzést, visszahódítva a szenátust és növelve többségüket a képviselőházban. A választás történelmi jelentőségű, elsöprő győzelmet jelent a hivatali megbízatásának félidejében levő George W. Bush elnöknek.

Idősebb George Bush boldogan gratulál kisebbik fiának, Jebnek, akit Floridában a választók megerősítettek a kormányzói tisztségben. Jeb győzelme megfigyelők szerint rendkívül fontos a bátyja, az elnök politikai jövője szempontjából is. ČTK/AP-felvételA képviselőház mind a 435 helye és a száz szenátusi hely közül harmincnégy volt a kongresszusi választások tétje. Ezeken kívül a csaknem 209 millió választó három tucatnyi kormányzói poszt sorsáról is most döntött. Megválasztották továbbá az egyes államok törvényhozóit is, sőt egyes helyeken népszavazást is rendeztek helyi ügyekről.

A választók megerősítették hivatalában New York szövetségi állam kormányzóját, a republikánus George Patakit demokrata kihívója, Carl MacCall ellenében. Pataki már a harmadik, négyéves kormányzói időszakát kezdheti meg rövidesen. Megőrizte kormányzói tisztségét George W. Bush texasi utóda, Rick Perry, és újabb kormányzói mandátumra kapott bizalmat a választóktól Floridában az elnök fivére, Jeb Bush demokrata vetélytársa, Bill McBride ellenében. Pennsylvaniában és Illinoisban a demokrata jelölt, Ed Rendell és Rob Blagojevich aratott győzelmet, hosszú évek republikánus kormányzásának vetve véget. A demokraták nyertek a régóta republikánusok kormányozta Michiganban és Wisconsinban is. Robert Ehrlich személyében több mint három évtized után választottak republikánus kormányzót Maryland élére, Georgiában és Dél-Carolinában ugyancsak vesztettek a hivatalban lévő demokrata politikusok. Demokraták kormányozzák viszont Kansast és Új-Mexikót.

A szenátusi választáson Észak-Carolinában Elizabeth Dole, az egykori elnökjelölt, Bob Dole felesége nyerte a republikánusok színeiben a szenátusi helyért folytatott versengést. Az egész választássorozat legköltségesebb kampánya után legyőzte a volt fehér házi személyzeti főnököt, Erskine Bowlest. Dél-Carolinában ugyancsak a republikánus jelölt, Lindsey Graham győzedelmeskedett a visszavonuló, 100 éves Strom Thurmond szenátorral szemben. A republikánusok sikeresen megvédték veszélybe került szenátusi helyeiket New Hampshire-ben, ahol John Sanunu győzött és számos déli államban, köztük Texasban. Jeff Sessions (Alabama), Thad Cochran (Mississippi) és Susan Collins (Maine) megújította hatéves mandátumát. Mitch McConnelt Kentuckyban immár negyedik, John Warnert pedig Virginiában ötödik alkalommal választották újjá. Az előzetes eredmények szerint Coloradóban, Minnesotában szűk többséggel a republikánusok vezetnek a demokraták előtt. Missouriban sikerült elhódítaniuk egy szenátori helyet, amellyel eldőlt, hogy legkevesebb 50 mandátumot szereztek a 100 fős szenátusban. Ilyen összetétel mellett szavazategyenlőség esetén a szenátus elnöki tisztségét betöltő Dick Cheney alelnök voksa dönt.

A demokraták közül az ismételten megválasztott szenátorok között van John Kerry Massachussettsben, akit lehetséges elnökjelöltnek tartanak. Minnesotában a volt demokrata alelnök, Walter F. Mondale próbál visszatérni a szenátusba. Jay Rockefeller (Nyugat-Virginia) és Richard Durbin (Illinois) szenátorokat ugyancsak újjáválasztották.

A képviselőházban a demokrata frakció vezetője, Richard Gephard a várakozásoknak megfelelően kényelmesen nyert szülőföldjén, Missouriban. A 61 éves népszerű jogász, akit szintén esélyesnek tartanak az elnökjelöltségre, Catherine Enzet győzte le. Illinoisban a republikánus Dennis Hastert fölényesen nyert. A volt középiskolai tanárt nyolcadszor választották meg képviselőnek.

A képviselőházban a republikánusoknak mostanáig 223 fős többsége volt a demokraták 211 képviselőjével szemben, most úgy tűnik, a republikánusoknak 227 mandátumot sikerült megszerezniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?