Bush lett volna a fő célpont

Isztambul. Vádat emeltek tegnap Törökországban 9 feltételezett iszlám szélsőséges ellen. Török lapértesülések szerint a vádlottak repülőgéppel akartak merényletet elkövetni a NATO-csúcs ellen.

Isztambul. Vádat emeltek tegnap Törökországban 9 feltételezett iszlám szélsőséges ellen. Török lapértesülések szerint a vádlottak repülőgéppel akartak merényletet elkövetni a NATO-csúcs ellen. A kilenc férfit 16 másik, azóta szabadon engedett személlyel együtt április 29-én vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy merényletet terveztek a júniusi, isztambuli NATO-csúcs ellen. Illegális szervezethez való tartozás vádjával állítják őket bíróság elé. A gyanúsítottak feltételezhetően az Anszár al-Iszlám nevű illegális szervezet tagjai – közölte a török rendőrség illetékese.

A június 28–29-re tervezett NATO-csúcstalálkozón több nyugati vezető, köztük George Bush amerikai elnök, Tony Blair brit miniszterelnök és Jacques Chirac francia elnök is részt vesz. Illetékesek közölték, a merénylettervek miatt nem módosul sem a csúcs időpontja, sem a programja. A Hürriyet című lap úgy tudja, hogy a letartóztatottak közül hárman öngyilkos merényletet akartak végrehajtani a találkozó ideje alatt. A lap szerint egyikük az Anszár al-Iszlám egy pakisztáni táborában kapott kiképzést, ahol megtanították vitorlázó repülőgép vezetésére. A lap úgy tudja, az egyik vádlott a kihallgatás során bevallotta, hogy a merénylet célpontja az amerikai elnök lett volna, akinek tervezett részvételéről a csúcson a lapokból értesültek. A török rendőrség azt is közölte, hogy a letartóztatottak egy zsinagóga és egy bank elleni merényleteket is terveztek. Az Anszár al-Iszlám (Az Iszlám Hívei) csoportot, amely Irak kurdok lakta északi részén jött létre, Washington az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezettel szövetséges szervezetként tartja számon, és úgy véli, hogy ez a szervezet áll a Irakban állomásozó amerikai csapatok elleni támadások hátterében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?