Bulgária első ízben páncélosokat küld Ukrajnának

ukrán válság k

A bolgár parlament pénteken megszavazta a kormány javaslatát, amelynek alapján az ország mintegy száz páncélozott járművet, főként harckocsikat küld az Oroszország által indított háborúban védekező Ukrajnának.

Ez az első alkalom, hogy a balkáni ország, amelyet szoros történelmi kapcsolatok fűznek Oroszországhoz, közvetlen katonai segítséget nyújt Kijevnek.

A bolgár parlament 148 igen és 52 nem szavazattal hagyta jóvá az új kabinet javaslatát. A korábbi – a belpolitikai nehézségek miatt többnyire ügyvezető – kormányok nem kívántak beleavatkozni a konfliktusba, de a mostani kormány új stratégiát kezdeményezett, és ennek részeként született a pénteken megszavazott javaslat.

A BTR típusú, szovjet gyártmányú harcjárművek, amelyeket Szófia az 1980-as években vásárolt, soha sem álltak hadrendben.

„Bulgáriának nincs szüksége erre a felszerelésre, amely azonban értékes segítséget nyújthat Ukrajnának a függetlenségéért és a területi épségéért vívott harcban” – áll a parlamenti határozatban.

Az egykori kommunista párt utódpártja, a Bolgár Szocialista Párt ellenezte a döntést, hasonlóan az újonnan alakult Újjászületéshez, amely „árulásnak és szégyennek” nevezte a döntést.

Az EU- és NATO-tag Bulgária jelentős mennyiségű egykori szovjet gyártmányú hadfelszereléssel és fegyverrel rendelkezik, és lőszereket is gyárt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök július elején Szófiában járt, hogy tárgyaljon a szállításokról.

A bolgár gazdasági minisztérium adatai szerint az ország fegyveripari ágazatának exportja az ukrajnai háború kezdete óta ugrásszerűen megnőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?