Bukarest realizmussal tekint a magyar döntésre

Bukarest |

<p>Bukarest realizmussal és higgadtan tekint a kettős állampolgárságról szóló magyarországi döntésre, hiszen a román-magyar megbékélés már történelmi tény - mondta a Romania libera című bukaresti napilapnak Teodor Baconschi román külügyminiszter.</p>

A lapban megjelent interjújában kérdésre válaszolva kifejtette: a román fél realizmussal és higgadtan fogadta a magyarországi döntést, hiszen a román és a magyar megbékélés immár történelmi tény, amelynek mindkét fél számára pozitív hozadéka volt.

"Azt várjuk Budapesttől, hogy maradéktalanul tartsa tiszteletben a nemzetközi jog elveit, és áttekinthető módon bocsássa rendelkezésünkre e törvény alkalmazásának részleteit, de nem akarjuk dramatizálni a dolgokat" - mondta Baconschi.

Emlékeztetett: Románia is megalakította az Országos Állampolgársági Ügynökséget (Agentia Nationala pentru Cetatenie), amely a határon túli román etnikumúak ügyeivel foglalkozik.

A kétoldalú kapcsolatok szintjén a két ország szeretne együttesen kilábalni a válságból, a következő román-magyar közös kormányülés napirendjére kell összpontosítanunk a figyelmünket - mondta a külügyi tárca vezetője. Szerinte nem szabad a "figyelemelterelés" elméletét követni, vagyis azt, hogy amikor egy ország belső - főleg gazdasági - nehézségekkel küszködik, akkor a szomszédban keres bűnbakot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?