Buddhista tüntetőkre nyitott tüzet a mianmari rendőrség, többen meghaltak

tüntetés mianmar
Rangun |

Tüzet nyitott a mianmari rendőrség kedd éjszaka buddhista tüntetőkre, akik megpróbáltak elfoglalni egy kormányzati épületet a muzulmán rohingják lakta Arakán államban, a rendőrség tájékoztatása szerint hét tiltakozó meghalt, 13-an megsebesültek, többek állapota válságos.

Az AFP hírügynökség megszólaltatta a mianmari rendőrség szóvivőjét, Mjo Szoét, aki szerint a rendőrök először távozásra szólították fel a tömeget, majd figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe gumilövedékekkel, de mivel a tüntetők nem engedelmeskedtek, éles lőszert kellett használniuk a tömegoszlatáshoz. 

A tüntetők kövekkel dobálták a biztonsági erőket. Tin Maung Szve, az arakáni kormány titkára azt mondta, hogy egyes tüntetők megpróbálták elvenni a rendőrök fegyvereit.

A rendbontásban húsz rendőr is megsérült.

Az eset Mrauk U településen történt. Mintegy négyezer buddhista vett részt a hatóságok által nem engedélyezett, erőszakba torkolló rendezvényen, amelyen az ősi buddhista Arakán királyságra emlékeztek.

A szóvivő szerint szerda reggelre már nyugalom volt a városban.

A zömében rohingják lakta Arakán államban rendkívül feszült a helyzet tavaly augusztus óta, amikor is a mianmari hadsereg tisztogató műveletekbe kezdett a rohingják ellen, miután rohingja lázadók több rendőrőrsöt támadtak meg. Azóta mintegy 650 ezer rohingja menekült el a szomszédos Bangladesbe. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint a szövetségi államban az etnikai tisztogatás iskolapéldája történt. A területen mintegy egymillió rohingja élt gyakorlatilag teljes jogfosztottságban, mert a mianmari vezetés bangladesi illegális bevándorlónak tekinti őket, és állampolgárságot sem volt hajlandó adni nekik.

A zavargások Mrau U városában néhány órával az után kezdődtek, hogy Banglades és Mianmar megállapodott abban, két év alatt hazatelepítik Bangladesbe menekült rohingjákat. Banglades öt tranzittábort létesítene a területén a hazatelepítendők számára, és onnan szállítanák őket folyamatosan át két mianmari fogadótáborba. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor kezdődik a menekültek hazatelepítése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?