Budapest vált a folyami hajós turizmus egyik központjává

Budapest |

<p>A Magyar Turizmus (MT) Zrt. adatai szerint a szállodahajók vendégforgalma folyamatosan nő: a társaság szakértői becslése szerint 2014-ben elérte a 400 ezer főt, és 2015-ben is kétszámjegyű növekedést mutat majd, a magyar főváros a folyami hajós turizmus egyik központjává vált - közölte az MT Zrt. hírlevelében.</p>

Kiemelik: Budapest szerepe továbbra is kivételezett, hiszen vagy itt kezdődnek vagy itt végződnek a majd kéthetes dunai utak. Ezeknek köszönhetően több tízezer vendégéjszakát generálnak Magyarországon a főként tengerentúlról érkező, a folyami hajózás miatt ide érkező utasok.  A közlemény idézi Glázer Tamás turisztikai vezérigazgató-helyettest, aki az Emerald Waterways ausztrál hajóstársaság két új dunai hajójának avatásán elmondta: a dunai folyami hajós turizmus egyre fontosabb szerepet tölt be Magyarország turizmusában. A több európai várost érintő folyami hajóutak vonzó állomása Budapest.  Hozzátette: a hajók éves szinten mintegy 60 ezer szobaéjszakát generálnak Budapesten, a földi turisztikai szolgáltatások összértéke pedig eléri a 7,5 millió eurót. Nem elhanyagolható a szegmens munkahelyteremtő szerepe sem: a dunai hajókon ezres nagyságrendben foglalkoztatnak magyar munkavállalókat - mondta. A Magyar Turizmus Zrt. szorosan együttműködik a folyami hajós társaságokkal Budapest népszerűsítésében. Az Emerald Waterways által Ausztráliában kifejtett marketingtevékenység szinte egy távoli turisztikai képviselet szerepét is betölti - fogalmaz az MT közleménye.  Ezeknek az együttműködéseknek is köszönhető, hogy mindkét kiemelt tengerentúli piacról, Észak-Amerikából és Ausztráliából is évek óta dinamikus növekedést mérnek a Magyarországra irányuló beutazásban, az USA-ból érkező vendégek száma például 41 százalékkal nőtt 2010. és 2014. között - állapítja meg az MT Zrt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?