Brüsszelt és Moszkvát is aggasztja a moldovai forrongás

Brüsszel/Moszkva |

<p>Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője aggodalmát fejezte ki kedden Moldova nyugtalan belpolitikai állapotai miatt, és Moszkva is hallatta aggódó hangját a moldovai fejleményekkel kapcsolatban.</p>

Solana felszólította a kommunisták választási győzelmét kétségbe vonó tüntetőket, hogy tartózkodjanak az erőszaktól, és arra intette a hatóságokat, hogy engedélyezzék a békés tüntetéseket. Elfogadhatatlannak nevezte brüsszeli nyilatkozatában az állami épületek ellen alkalmazott erőszakot, arra utalva, hogy a chisinaui tüntetők megrohanták az elnöki hivatal és a parlament épületét.

Moldova az egyik ama hat egykori szovjet tagköztársaság közül, amelyekkel az EU az eddigieknél szorosabb együttműködés új programját akarja elindítani májusban esedékes prágai csúcsértekezletén.
"Oroszországot nyugtalanítja a Moldovában kiprovokált erőszak" - idézte Grigorij Karaszin külügyminiszter-helyettest az orosz Interfax hírügynökség. Karaszin nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy szinte minden nemzetközi megfigyelő meglehetősen kedvező véleményt alkotott a kommunisták győzelmét hozó vasárnapi választások lebonyolításáról.
"A moldovai ellenzék a tüntetések folytatására szólítja fel híveit mindaddig, amíg nem írnak ki az országban új törvényhozási választásokat" - jelentette ki kedden a főváros, Chisinau polgármestere, Dorin Chirtoaca, aki egyben az ellenzéki Liberális Párt alelnöke is.
Az olasz ANSA hírügynökség jelentése szerint a chisinaui ellenzéki tüntetők azt skandálják, hogy "be akarunk lépni Európába, egyesülni akarunk Romániával". A tudósítás szerint a román média egyes szervei olyan hírt kezdtek terjeszteni, amely szerint Voronin elnök távozott Moldovából. A moldovai elnöki hivatal sajtóosztálya által kiadott legújabb közlemény szerint viszont az államfő részt vesz Chisinauban a kormány rendkívüli ülésén, amelyen a fővárosban kialakult helyzetet vitatják meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?