Brüsszel új irányt kíván szabni az antiszemitizmus elleni stratégiájának

EU k

Elsősorban az interneten terjedő zsidógyűlölet miatt az Európai Bizottság (EB) új irányt  kíván szabni az antiszemitizmus elleni stratégiájának – hangsúlyozta kedden a brüsszeli testület illetékese.

Katharina von Schnurbein, a bizottság antiszemitizmus-ügyi megbízottja a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy még az idén ismertetni fogják az erre vonatkozó pontos tervezetet. Hozzáfűzte, hogy jelenleg egyeztetések folynak a kérdésben a zsidó közösség képviselőivel is.

Elsőként a Politico hírportál jelentett a készülő tervezetről.

Schnurbein szerint a kényesnek nyilvánított internetes tartalmak nem minden esetben illegálisak, mégis egyes emberek radikalizálódásához vezethetnek. Ezzel összefüggésben felidézte a csaknem két éve Halle városának zsinagógája elleni terrortámadást. Nemrég Köln városában is antiszemita támadás ért egy kipát viselő fiatal férfit.

Az EB június elején elvégzett vizsgálata fényt derített arra, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta 13 szorosára nőtt az antiszemita tartalmak száma bizonyos német nyelvű Twitter-, Facebook-, illetve Telegram-csatornákon. Az összehasonlítás alapját 2020 és 2021 első két hónapja szolgáltatta.

Az antiszemitizmus elleni küzdelem és a zsidó hitélet támogatásának stratégiája Schnurbein szerint fontos ösztönzőt hivatott adni az EU-tagállamoknak ahhoz, hogy végrehajtsák az internetes uszítás megfékezésére irányuló uniós célkitűzéseket. Mint mondta, 2018-ban az uniós tagállamok egyetértettek abban, hogy nemzeti stratégiákat dolgoznak ki az antiszemitizmus ellen, ugyanakkor csak három ország tette ezt meg mostanáig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?