Brüsszel is aggódik a magyar nyugdíjterv miatt

Budapest |

<p>A parlament december 13-án tartja a végszavazást az új nyugdíjszabályokról, amelyet az ellenzéki pártok mellett a szakszervezetek is bírálnak, már Brüsszel is aggódik miattuk, és amelyeket banki elemzők nagyon kockázatosnak tartanak.</p>

Selmeczi Gabriella, a miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány által szerdán határozatba foglalt új nyugdíjszabályokat pénteken két törvényjavaslatban terjeszti a kormány a parlament elé. A befolyó pénz fogadására egy külön alap létesül, amelyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) működtet. A mintegy 3 ezer milliárd forint pénztári vagyon fele magyar állampapírban van, ezeket kivonja az ÁKK a forgalomból, és ezzel csökken az államadósság. A vagyon másik fele magyar-, illetve külföldi részvényekből áll, ezeket nem egyszerre, hanem folyamatosan értékesíti az ÁKK.
Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője csütörtök este az MTI-nek azt mondta: több fenntartása van az Európai Bizottságnak a nyugdíjrendszerre vonatkozóan a közelmúltban bejelentett magyar intézkedésekkel kapcsolatban. Leszögezve, hogy a nyugdíjrendszerek a tagállamok nemzeti illetékességébe tartoznak, megismételte azt a korábban már említett bizottsági aggályt, hogy az eddig rendelkezésre álló információk szerint a változtatások nem szolgálják egyértelműen a hosszú távú fenntarthatóságot. Mint mondta, nyugtalanítja Brüsszelt az is, hogy a rendszer két pillére közötti választás "nem annyira szabad, ahogy az eredetileg látszott".
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön egyeztetett a pénztárak vezetőivel. A megbeszélést követően a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke, Bába Julianna azt mondta: nincs szó együttműködésről, a kormány tartja magát a szerdán bejelentett javaslatához, amely megszünteti a magánnyugdíjpénztárakat. Az öngondoskodásról nem esett szó - mondta. A szövetség petícióval fordul az Európai Parlamenthez, és kéri, hogy 3 millió magyar pénztártag alkotmányos jogainak megsértése miatt jelöljenek ki uniós ombudsmant a magyar kormány nyugdíjintézkedéseinek kivizsgálására.
A Fidesz nyugdíjas tagozata üdvözölte, hogy a kormány "megmenti a nyugdíjakat és megteremti a lehetőséget, hogy a magyar emberek biztonságba helyezzék nyugdíjcélú megtakarításaikat". A tagozat elnöke, Iván László szerint a magyar nyugdíjasok régóta várták, hogy olyan kormánya legyen Magyarországnak, amely nem a "nyugdíjtőzsdéző spekuláns üzletemberek", hanem az idős emberek érdekeit képviseli.
Az ellenzéki pártok azonban bírálták a javaslatot. Az MSZP szerint "az a fajta erőszakos államosítás, amit a kormány most végrehajt, a diktatúrába vezető út újabb mérföldköve. Az MSZP a nyugdíj-megtakarítások védelme érdekében Alkotmánybírósághoz fordul és népszavazást kezdeményez, a tisztségére méltatlanná vált Matolcsy Györgynek, illetve Selmeczi Gabriellának pedig azt üzeni: ideje távozni"!
Az LMP "útszéli zsarolásnak" nevezte Matolcsy György bejelentését, és a párt frakcióvezetője, Schiffer András azt mondta: "ezt követően az ember már azon sem lepődne meg, ha jövő héten bejelentenék a perszonáluniót Fehéroroszországgal, tehát ez egyszerűen minősíthetetlen".
A Jobbik a magán-nyugdíjpénztári vagyon állami kezelésbe vételét üdvözölte, az egyéni számla megszüntetésével azonban nem ért egyet, az egyszeri költségvetési bevételek folyó kiadásokra fordítását pedig veszélyesnek ítéli.
A szakszervezetek is hangot adtak tiltakozásuknak, jövő szombatra demonstrációt is terveznek egyebek között a nyugdíj változások miatt. A LIGA jelezte: ebben a formában nem támogatja a kormány meghirdetett "nyugdíjmentő csomagját" és arra kérte a minisztert, hogy javaslatait érdemben tárgyalja meg az érdekképviseletekkel. Az MSZOSZ elnöke ámokfutásnak nevezte a kormány nyugdíj tervét, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) pedig rendkívüli egyeztetésre hívta a szakszervezeteket, hogy közös akciótervet dolgozzanak ki a kormány magánnyugdíjpénztárak elleni intézkedéseinek lefékezésére.
Az MTI által megkérdezett elemzők "brutálisnak" és kockázatosnak nevezték a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos döntést, amely véleményük szerint fenntarthatósági, alkotmányossági aggályokat vet fel, forintgyengüléssel és hozamemelkedéssel is járhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?