Brit választások – Rishi Sunak távozik a Konzervatív Párt vezetői tisztségéről

sunak k

Rishi Sunak brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy távozik a kormányfői tisztségből és lemond a Konzervatív Párt vezetői posztjáról is, miután az előző nap tartott nagy-britanniai parlamenti választásokat az eddigi legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt nyerte meg.

A csaknem végleges péntek déli adatok szerint a Konzervatív Párt, amely 2010 óta volt kormányon, 250 parlamenti mandátumot veszített a csütörtöki választáson, és ezzel 121-re csökkent frakciójának létszáma a 650 tagú alsóházban.

Ez a konzervatívok legrosszabb választási eredménye a párt eddigi történetében.

A Munkáspárt ugyanakkor 412 képviselői helyet nyert, 211-gyel többet, mint a 2019-ben tartott előző parlamenti választáson.

Sunak a Downing Street-i kormányfői hivatal előtt tett nyilatkozatában elnézést kért a választási vereségért és kijelentette: a választók egyértelműen megüzenték, hogy Nagy-Britanniának új kormányra van szüksége.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?