Brexit - Német pártok vezetői és üzletemberek maradásra kérik Nagy-Britanniát

London |

A legnagyobb német pártok és üzleti szervezetek vezetői közös levélben kérték Nagy-Britanniát arra, hogy maradjon az Európai Unió tagja.

 

A The Times című konzervatív brit napilap pénteki kiadásában megjelent levelet aláírta mások mellett Annegret Kramp-Karrenbauer, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Andrea Nahles, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője, Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke, Reiner Hoffmann, a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) elnöke és Dieter Kempf, a Német Iparszövetség (BDI) vezetője.

A levél szerint ha Nagy-Britannia mindenképpen ki akar lépni az EU-ból, tudnia kell, hogy Németországban és Európában mindig lesznek barátai. A briteknek tudniuk kell azonban azt is, hogy nincs visszafordíthatatlan döntés, Európa ajtaja mindig nyitva marad előttük. "Tiszta szívünkből szeretnénk, ha maradnának" - írták a közös levél szerzői.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?