Oroszország tüzet nyitott az ukrán hadihajókra a Kercsi-szorosnál

ukrán hadihajó
Kijev |

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrsége tüzet nyitott vasárnap a Kercsi-szorosból kifelé tartó három ukrán hadihajóra, a támadás következtében az eddigi adatok alapján hat ukrán tengerész megsebesült, közülük kettő súlyosan - közölte az ukrán haditengerészet sajtószolgálata.

Találat érte a két páncélozott tüzérségi kishajót, a harmadik - egy vontatóhajó - is megállásra kényszerült. Az ukrán haditengerészet tájékoztatása szerint mindhárom hajót orosz különleges egységek szállták meg.

Petro Porosenko ukrán elnök rendkívüli tanácskozásra hívta össze az ukrán fegyveres erők vezetését. Az elnöki hivatalban a történteket agressziós cselekménynek minősítették - tájékoztatott Porosenko hivatalának sajtószolgálata.

"Elítéljük a nemzetközi jog és az ENSZ tengerjogi egyezményének Oroszország általi súlyos megsértését, az ukrán felségvizek kisajátítására tett kísérleteket, valamint az ukrán hajók szabad mozgásának korlátozását. Oroszország agresszív cselekedeteit a nemzetközi közösségnek határozottan el kell ítélnie, és kemény választ kell rájuk adnia, beleértve újabb szankciók kiszabását"

- áll az elnöki hivatal közleményében.

A hivatal hozzáfűzte, hogy ennek elérése érdekében Porosenko elnök "közvetlen kapcsolatban van" az Európai Unió és a NATO vezetésével. Az elnök utasította továbbá a külügyminisztériumot, hogy tájékoztassa a G7 országokat, az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tagjait az orosz fél által az Azovi-tengeren és a Kercsi-szorosban elkövetett "bűncselekményekről", és kezdeményezze a kérdés áttekintését az ENSZ és az EBESZ keretein belül.

Ezen a felvételen látható, hogy az FSZB által használt hadihajó leütközi az ukrán vontatóhajót, ami ettől irányíthatatlanná válik:

Ukrajna ENSZ-nagykövetén keresztül máris felhívással fordult az ENSZ BT-hez, hogy hívjon össze rendkívüli értekezletet, mivel Oroszország új frontot nyitott az Ukrajnával szemben folytatott agressziójában, kiélezve a helyzetet az Azovi-tengeren - írta Marjana Beca, nemrég észtországi nagykövetté kinevezett volt külügyi szóvivő. Az információt Irina Herascsenko parlamenti alelnök is megerősítette.

Vasárnap, mielőtt rálőttek és megszállták az ukrán hadihajókat, az egyik orosz határőrhajó szándékosan nekiütközött közülük az egyiknek, a vontatóhajónak, amelynek ennek következtében megrongálódott a főhajtóműve, a korlátja és elvesztette a mentőcsónakját. Személyi sérülés akkor még nem történt.

Az ukrán hadihajók a fekete-tengeri Odessza kikötőjéből a Kercsi-szoroson át az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötőjébe tartottak. A haditengerészet közlése szerint a hajók útját a nemzetközi normáknak megfelelően előre bejelentették. Kijev nyílt provokációnak és nemzetközi jogsértésnek minősítette a történteket.

Az ütközős incidens után nem sokkal az orosz FSZB krími határszolgálata a maga részéről azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy hadihajói megsértették az orosz területi vizeket, állítólag veszélyes manővereket hajtottak végre, majd lezárta a Kercsi szorost.

Érdekes

A történések után riadókészültségbe helyezték az ukrán haditengerészet teljes állományát a fekete-tengeri orosz agresszió miatt, minden hadihajót kivezényelnek a tengerre - közölte az ukrán haditengerészet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?