Breivik-per - Norvég politikusok fenyegető e-maileket kaptak

Oslo |

<p>Norvég politikusokat leszámolással fenyegettek meg arra az esetre, ha Anders Breivik tömeggyilkost a bírák nem mentik fel minden vád alól - közölte kedden az NRK norvég közszolgálati televízió.</p>

Az NRK televízió híradása szerint a politikusok hétfőn feladott e-mailekben kapták a fenyegetést. Az üzenetek küldői azt állítják magukról, hogy a Templomos Lovagok nevű terrorista szervezet tagjai.

Breivik tavaly júliusban autóba rejtettt pokolgépet robbantott Oslo belvárosában, nyolc ember halálát okozva, majd egy Utoya nevű szigeten, a norvég Munkáspárt ifjúsági táborában 69 embert lőtt halomra. Perében augusztus 24-én várható ítélethirdetés.

Elfogásakor Breivik azt mondta, hogy ennek a muszlimellenes hálózatnak a tagja, ám a nyomozás során nem került elő olyan adat, amely igazolná, hogy segítőtársakkal cselekedett, és a Templomos Lovagok szervezet létezésére nézve sincs semmilyen bizonyíték.

Az e-mailek kitérnek arra is, hogy az ügyészek Breivik beszámíthatatlanná nyilvánítását és elmegyógyintézetbe zárását indítványozták, ami ellen a magát politikai harcosnak tekintő vádlott határozottan tiltakozott, mondván, hogy ennél rosszabb nem is történhetne vele.

A levélírók szerint "Breivik valószínű elmebeteggé nyilvánítása értelmetlenné teszi a +kardjától+ elpusztultak halálát". Az ismeretlen fenyegetőzők vezérüknek nevezik Breiviket, és szabadon bocsátását követelik, arra hivatkozva, hogy "tette az egyetlen lehetséges cselekvés volt a háborúban", amely a multikulturalizmus ellen folyik.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?