Breivik nem fellebbez, lezárul a bírósági ügy

Oslo |

<p>Anders Behring Breivik, a szélsőjobboldali norvég tömeggyilkos pénteken ismételten kijelentette ügyvédeinek, hogy nem fellebbezi meg a rá kiszabott huszonegy éves börtönbüntetést.</p>

Mivel a fellebbezés határideje péntek éjfél, ezzel valószínűleg hivatalosan is lezárult a Norvégiát és az egész világot megrázó bűnügy bírósági szakasza.

Breiviket a Norvégiában kiszabható legsúlyosabb büntetésre, 21 év börtönre ítélték, mert tavaly nyáron autóba rejtett pokolgépet robbantott az oslói kormányzati épületnél, majd ámokfutásba kezdett Utoya szigetén, a Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának táborában. A férfi 77 embert ölt meg, köztük sok tizenévest.

A bíróság augusztusban hozott ítéletét azzal indokolta, hogy a harminchárom éves férfi "személyiségzavarban szenved, de nem elmebeteg", vagyis büntethető. Az elzárás korlátlan ideig meghosszabbítható, ha a büntetés lejártakor úgy ítélik meg, hogy a fogoly továbbra is veszélyt jelent a társadalomra.

Breivik a bírósági tárgyalás alatt a megbánás legkisebb jelét sem mutatta. Mindvégig azt vallotta, hogy tettét ideológiai indíttatásból követte el, magát "iszlámellenes harcosnak" nevezte. Az ítélethirdetéskor elégedett mosollyal nyugtázta, hogy a Norvégiában kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta, bár szánalmasnak nevezte az ítéletet, szerinte ugyanis a halálbüntetés vagy a felmentés lett volna a "logikus".

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?