Börtönbe kell vonulnia az elítélt Francois Fillon volt francia kormányfőnek

Francois Fillon

Öt év börtönre ítélte hétfőn a közpénzek elsikkasztásában bűnösnek talált Francois Fillon volt kormányfőt a bíróság Franciaországban, ebből kettőt le kell töltenie, a maradék büntetés végrehajtását felfüggesztette a törvényszék.

A politikusnak emellett 375 ezer euró pénzbüntetést is meg kell fizetnie abban az ügyben, amelyben kiderült, hogy még törvényhozóként fiktív állásban foglalkoztatta a feleségét, Penelope Fillont. A politikus karrierjének a botrány vetett véget, a jobbközép Köztársaságiak egykori elnökjelöltje kénytelen volt visszalépni a 2017-es elnökválasztástól, amelyet végül a centrista Emmanuel Macron nyert meg. Fillon az ítélet értelmében a következő tíz évben semmilyen választáson nem indulhat.

Fillon feleségét a sikkasztásban való bűnrészesként hároméves, felfüggesztett börtönbüntetésre és szintén 375 ezer euró pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

A 2007 és 2012 között francia miniszterelnökként is szolgáló Fillonnak az emiatt kialakult botrány miatt kellett visszalépnie az elnökjelöltségtől, és a választást végül a centrista Emmanuel Macron nyerte meg.

Fillont azzal vádolták, hogy nemzetgyűlési képviselőként évtizedeken át fiktív módon, azaz csak papíron alkalmazta a feleségét parlamenti asszisztenseként, de a nő nem végzett tényleges munkát a felvett fizetésért.

"A fizetés nem állt arányban az elvégzett munkával" - állapította meg az ügyben eljáró bíró az ítélethirdetéskor. "Fillonnét egy haszontalan tisztségre fogadták fel" - tette hozzá.

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség 2017 január végén lapértesülés alapján indított eljárást a jobboldali elnökjelölt feleségének és gyerekeinek tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt. A családtagok több mint egymillió eurót vettek fel a parlamenttől, de tényleges munkát vélhetően egyikük sem végzett. Penelope Fillon 1981 és 2013 között - kisebb szünetekkel - felváltva állt férje, majd az ő utóda alkalmazásában "asszisztensként".

A csalás egy része már elévült, a bíróság az 1998 és 2013 közötti időszakot vizsgálhatja, s az ítélet szerint ezen időszakban több mint egymillió euró közpénzt sikkasztott el a Fillon házaspár.

Az elnökválasztási kudarc után a 65 éves volt miniszterelnök visszavonult a politikai életből, s a pénzügyi világban helyezkedett el. Mindvégig ártatlannak vallotta magát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?