Borrell: Az EU célja további 60 ezer ukrán katona kiképzése

borrell k

Az európai uniós tagállamok védelmi miniszterei megvitatják, hogyan lehetne megerősíteni az ukrán katonák uniós kiképzési misszióját, a cél további 60 ezer katona kiképzése – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő pénteken Brüsszelben.

A védelmi miniszterek informális tanácskozására érkezve Borrell elmondta az újságíróknak, hogy kollegáival egy kijevi kiképzőközpont megnyitásáról is tárgyalnak, miközben a kiképzés jelenleg Lengyelországban és Németországban folyik.

„Beszélni fogunk egy kijevi sejt nyitásának lehetőségéről, hogy fokozzuk a koordinációt az ukrán fegyveres erőkkel” – jelentette ki.

Azt is elmondta, hogy tárgyalnak az ukrajnai fegyverszállítások késlekedéséről, az uniós tagállamok miniszterei „megvizsgálják, hol tartanak kötelezettségvállalásaik teljesítése terén”.

Hangsúlyozta: az ukránok csak támogatással tudják sikeresen felvenni a harcot az orosz erőkkel, a kurszki hadművelet, „ez a merész, sikeres stratégiai akció", is jól példázza ezt.

Mint mondta, Ukrajna az adományozott F-16-os vadászgépeket arra használja, hogy megállítsa Oroszország támadásait az ukrán városok ellen, mivel Moszkva célba vette az ukrán villamosenergia-rendszereket, hogy a télre sötétbe és hidegbe taszítsa az országot. Emlékeztetett, arra hogy az EU szeretné, ha minden tagállam, amely fegyvert küldött Ukrajnának, feloldaná azok használatának korlátozását, de hangsúlyozta, hogy erről a tagországok maguk rendelkeznek.

Ezzel összefüggésben kijelentette: „nevetséges azt állítani, hogy a fegyverek orosz területen belüli használatának engedélyezése Moszkva elleni háborút jelent”.

„Ukrajnát orosz területről támadják, és a nemzetközi jog szerint reagálhat a támadásokra, azokon a területeken, ahonnan csapást mérnek rá” – mutatott rá.

Borrell ugyancsak fontosnak nevezte az európai védelmi ipari termelés kapacitásának növelését. Szavai szerint már mintegy 700 ezer 155 milliméteres tüzérségi lövedéket gyártottak le, ami már közelít a célul kitűzött egymillió lőszerhez.

„Iparunk növeli kapacitását, és továbbra is ragaszkodom ahhoz az elképzeléshez, hogy Ukrajna támogatásához figyelembe kell venni az orosz területeken belüli célzás lehetőségét. Senki sem akar háborúban állni Oroszországgal, mi csak Ukrajnát támogatjuk, amely egyenlő feltételekkel szeretne harcolni” – jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?