Boko Haram: Százötven fölött a halottak száma

Kano |

<p>Újabb adatok szerint több mint százötven ember, köztük a biztonsági erők negyvennégy tagja vesztette életét a Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet néhány nappal ezelőtti rajtaütésében az északkelet-nigériai Damaturu városban - közölték szerdán helyi források.</p>

A szélsőséges milícia hétfő hajnalban támadta meg a Yobe állam székhelyének számító várost. A fegyveresek több épületet felrobbantottak, köztük egy egyetem és egy kórház létesítményeit. A hadseregnek heves harcok után végül sikerült visszavernie az ostromot. Az akcióban a légierő egyik vadászgépe és helikoptere is részt vett.

Keddi jelentések még 59-re tették a damaturui halottak számát. Ezzel szemben szerdán egészségügyi források arról számoltak be, hogy az órákon keresztül zajló összecsapásokat követően 115 civil ruhás holttestet szállítottak be a városi halottasházba. Egyes források szerint több mint negyven lázadó is volt közöttük. A nigériai rendőrség szóvivője szerint harmincnyolc rendőr és hat katona halt meg.

A hatóságok korábban teljes kijárási tilalmat rendeltek el Damaturuban, hogy a katonák átfésülhessék a várost. Ezt a döntést szerdán felülbírálták, és mostantól kezdve csak este 6-tól reggel 7-ig lesz tilos utcára lépni.

Az elmúlt egy hét alatt közel 350-en haltak meg terrorcselekmények következtében az Afrika legnagyobb kőolajtermelőjének számító ország északi részén. A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Észak-Nigériában. A Human Rights Watch jogvédő szervezet becslései szerint a csoport tagjai legalább kétezer civil lakossal végeztek az év eleje óta.

A szervezet áprilisban azzal került a nemzetközi sajtó figyelmének középpontjába, hogy elrabolt 276 iskolás lányt, majd azzal fenyegetőzött, hogy eladja őket rabszolgának. A Chibokból elrabolt lányok közül több mint kétszázan továbbra is a szervezet fogságában vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?