Bocsánatot kért az SPS

Belgrád. A Szerbiai Szocialista Párt (SPS) tegnap bocsánatot kért azoktól az újságíróktól, akiket tettleg bántalmaztak a szocialista hívek a szombati újvidéki tiltakozó felvonulásukon. Braniszlav Ivkovics, az SPS szerbiai parlamenti frakciójának a vezetője közölte, hogy „szégyelli magát amiatt, ami történt”.

Belgrád. A Szerbiai Szocialista Párt (SPS) tegnap bocsánatot kért azoktól az újságíróktól, akiket tettleg bántalmaztak a szocialista hívek a szombati újvidéki tiltakozó felvonulásukon. Braniszlav Ivkovics, az SPS szerbiai parlamenti frakciójának a vezetője közölte, hogy „szégyelli magát amiatt, ami történt”. „Ha valóban az történt az SPS tiltakozó felvonulásán, amiről a tömegtájékoztatás beszámolt, akkor bocsánatot kérek a párt minden tagja nevében Mirela Petrovicstól, a Svedok (Tanú) című belgrádi lap újságírójától” – közölte Ivkovics a Palma Plus televíziónak nyilatkozva. A frakcióvezető nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy „valakit beszerveztek a tiltakozó felvonulásra, hogy a legrosszabb fényben mutassák be az SPS-t.”

Mirela Petrovicsot több más újságíróval együtt támadták meg az SPS őrző-védői. Bántalmazták és megfenyegették az Amerika Hangja és a Szabad Európa rádió munkatársait, az újvidéki Gradjanski List című lap több újságírójával alaposan elbántak. A lap egyik munkatársának 17 éves fiát úgy megütötték, hogy kórházi ápolásra szorult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?