Blinken: Kína az erő felé mozdul el a békés megoldásoktól

Antony Blinken

Kína a problémák békés megoldása helyett a kényszer és az erő alkalmazása felé mozdul el Tajvan körüli tevékenységével – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter manilai sajtótájékoztatóján szombaton.

Blinken kifogásolta Kína megtorló akcióit, és jelezte: Washington azon dolgozik, hogy biztosítsa a kommunikációs csatornák fenntartást a félreértések elkerülése érdekében.

Peking pénteken bejelentette, hogy több területen felfüggeszti az együttműködést az Egyesült Államokkal, és leállítja a párbeszédet magas rangú katonai parancsnokok között Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatása miatt. A pekingi külügyminisztérium jelezte: felfüggesztik a klímaváltozással kapcsolatos egyeztetéseket, és szüneteltetik a határokon átnyúló bűnözés és az illegális bevándorlók kitoloncolása, illetve a kábítószer-ellenes küzdelem terén folytatott együttműködést is.

Blinken aláhúzta: a globális ügyekben zajló együttműködés nem láthatja a jelenlegi konfliktus kárát. Hozzátette: a nemzetközi közösség jogosan várja, hogy a két ország folytassa az együttműködést a mindenki életét és megélhetését érintő kérdésekben. A klímaváltozással kapcsolatos együttműködés felfüggesztésével Peking nem az Egyesült Államokat, hanem a világot bünteti – fűzte hozzá.

Az amerikai külügyminiszter egyúttal hangsúlyozta: szeretné elmélyíteni Washington és Manila együttműködését.

„Szövetségünk erős, és úgy hiszem, még erősebbé válhat” – szögezte le a tárcavezető, miután találkozott Ferdinand Marcos Fülöp-szigeteki elnökkel.

Az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek 1951-ben kölcsönös védelmi szerződést kötött egymással a kívülről érkező támadásokkal szemben.

Marcos rámutatott: a legújabb regionális és globális konfliktusok fényében felértékelődött Manila és Washington viszonya. A június végén beiktatott államfő megjegyezte: reméli, hogy a két ország kapcsolatai tovább fejlődnek.

Elemzők szerint a Fülöp-szigetek az Egyesült Államok és Kína geopolitikai versengésének célkeresztjében áll, így Marcosnak egyensúlyoznia kell a két nagyhatalom között. Az amerikai-filippínó kapcsolatokat jelentősen megtépázták Rodrigo Duterte előző államfő kirohanásai Washington ellen.

Blinken később Enrique Manalo külügyminiszterrel is tárgyalt. Manalo „fontos szövetségesnek, partnernek és barátnak” nevezte Washingtont. A tárcavezető a feszültség csökkentése és a béke megőrzése mellett foglalt állást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?