Blinken a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt francia kollégájával New York-ban

Antony Blinken

A kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt francia kollégájával, Jean-Yves Le Driannal csütörtökön  New York-ban Antony Blinken amerikai külügyminiszter – jelentette be az amerikai külügyminisztérium.

Az amerikai és a francia diplomácia vezetője az „érdemi kétoldalú tárgyalásokról” szóló tervekről egyeztetett, miután a Washington és Párizs közötti diplomáciai kapcsolatok válságba kerültek múlt héten egy tengeralattjárókat érintő kereskedelmi ügylet miatt.

Franciaországot Ausztrália azon múlt heti döntése háborította fel, hogy Canberra Párizs helyett végül az Egyesült Államokkal és az Egyesült Királysággal állapodott meg nukleáris meghajtású tengeralattjárók megvásárlásáról, és azonnal hazarendelte konzultációra washingtoni és canberrai nagykövetét.

Le Drian leszögezte, hogy a két NATO szövetséges közötti diplomáciai-kereskedelmi vita lezárásához és a bizalom helyreállításához „időre és tettekre” lesz szükség. A francia külügyminiszter ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ennek a bizalomerősítésnek az első lépése volt a Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnök közötti szerdai telefonbeszélgetés – áll a miniszter hivatala által kiadott közleményben.

A dokumentum szerint Le Drian és Blinken megvitatták mindazokat a körülményeket, amelyek ahhoz vezettek, hogy az Egyesült Államok titokban megegyezett Ausztráliával és az Egyesült Királysággal a tengeralattjáró-vásárlásról, amelyet követően Canberra „összetépte” a Franciaországgal kötött korábbi megállapodást.

Az amerikai és a francia külügyminiszter  megvitatta Joe Biden és Emmanuel Macron október végén Európában sorra kerülő találkozójának „legfőbb témaköreit és kereteit”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?