Blinken: A Hamász nem irányíthatja tovább, Izrael pedig nem szállhatja meg újra Gázát

blinken k

Izrael nem veheti át az irányítást a Gázai övezet fölött, de valószínűleg szükség lesz átmeneti időszakra a konfliktus lezárását követően a palesztin területen – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán a G7-országok tárcavezetőinek tokiói találkozóján.

„A Hamász Gáza fölötti irányítása nem folytatható. Ezzel csak megismétlődnének az október 7-i események. De az is egyértelműen látszik, hogy Izrael nem szállhatja meg újra a Gázai övezetet” – mondta Blinken, kiemelve, hogy meglátása szerint az izraeli vezetésnek nem is áll szándékában ismét megszállni a palesztin területet.

„Amit az izraeli vezetőktől hallottam, Izraelnek nincs szándékában Gáza megszállása” – jelentette ki Blinken, hozzátéve, hogy a Gázai övezetet nem szabad a terrorizmus vagy más erőszakos támadás platformjaként használni.

Az amerikai külügyminiszter arra is kitért, hogy az Egyesült Államok szerint a konfliktust követően az Egyesült Államok sem az övezet újbóli megszállását, sem blokádját, sem területének csökkentését nem fogadná el.

Mindazonáltal Blinken másokkal ellentétben nem követelt azonnali tűzszünetet, és azt mondta, hogy akik ezt követelik, azok kötelesek megmagyarázni, milyen sorsot szánnak a Hamász által elhurcolt túszoknak, és mit kezdenének azzal, hogy a terrorszervezet megfogadta, hogy megismétli az október 7-i támadást.

A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én indítottak meglepetésszerű támadást Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe, és 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, és legalább 240 embert elraboltak, túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen elindított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta a tízezret.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?