Andrej Babiš
Bizalmat kap a második Babiš-kormány
Cseh- és Morvaország Komunista Pártja (KSČM) lehetővé teszi, hogy Andrej Babiš miniszterelnök második kormánya bizalmat kapjon a parlamenti alsóházban - döntött a párt központi bizottsága szombaton Prágában.
"A központi bizottság azt ajánlja a párt képviselői csoportjának, hogy a bizalmi szavazáskor aktívan támogassa az ANO és a ČSSD kisebbségi koalíciós kormány megszületését" - mondta Vojtech Filip pártelnök az ülés után újságíróknak. Megjegyezte, hogy a központi bizottság mintegy kétharmada támogatta a kormány megtűrését, míg egyharmad elutasította.
Bár Filip nem pontosította, hogy mit jelent az "aktív támogatás", az ülésen résztvevő más kommunista vezetők szerint képviselőik a parlamenti alsóházban megszavazzák a kormányprogramot, ami egyet jelent a bizalom kimondásával. A cseh sajtó szerint korábban arról volt szó, hogy a kommunista képviselők a szavazáskor kivonulnának az ülésteremből, s ezzel csökkentenék a bizalom megszerzéséhez szükséges szavazatszámot.
"A kormányprogram tartalmazza a párt hét kiemelt követelését. Ezek megvalósítását a következő napokban az ANO és a KSČM között aláírandó türelmi paktum fogja bebiztosítani" - mutatott rá a pártelnök, aki egyben a parlamenti alsóház alelnöke is.
A kommunista párt hét kiemelt programpontja között van egyebek között egy általános népszavazási törvény elfogadása, a minimálbér emelése, az egyháznak visszaszolgáltatott vagyon megadóztatása, továbbá Csehország természeti kincseinek, gazdagságának állami védelme. A kormánynak meg kellene például akadályoznia, hogy a természeti kincsek kiaknázása külföldi kézbe kerülhessen.
A tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalomnak és kisebbik koalíciós partnerének, a Cseh Szociáldemokrata Pártnak (ČSSD) a 200 tagú alsóházban együtt 93 képviselője van (78 és 15 mandátum), ezért a parlament bizalmát csak egy harmadik erő segítségével szerezheti meg.
Az ANO már korábban megállapodott a kommunista párttal, amelynek 15 mandátuma van, hogy az a bizalmi szavazáskor támogatja, és később is biztosítja a kormányzáshoz szükséges többséget. A végső szót az ügyben most mondta ki a KSCM szélesebb vezetősége.
A bizalmi szavazásra a 200 tagú parlamenti alsóházban várhatóan július 11-én kerül sor. A kisebbségi kormányt támogató három pártnak együttesen 108 képviselője van a testületben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.