Biden: Amerika nem engedhet meg még egy Bush-kormányzást

Springfield |

<p>Az Egyesült Államok nem engedhet meg magának még négy évet a George W. Bush és John McCain-féle kormányzásból - jelentette ki Joe Biden szenátor, a leendő demokrata párti alelnökjelölt.</p>

"Ezek rendkívüli idők, ez egy rendkívüli választás (...) s talán az utolsó alkalom, hogy helyreállítsuk Amerika szellemét" - fogalmazott a 65 éves szenátor, akiről aznap hajnalban tudta meg Amerika, hogy Barack Obama mellett alelnökjelölt lesz. Obama, a valószínű demokratapárti elnökjelölt és választott társa először lépett együtt közönség elé egy választási nagygyűlésen az Illinois állambeli Springfieldben.
Biden - aki tettvágyat sugározva futva közelítette meg a színpadon a mikrofont - arról beszélt: az amerikaiak úgy érzik, hogy elúszik az amerikai álom, ezért "ez a nemzet nem élhet még négy évet ennek a kormányzatnak a vezetésével".
A jelenlegi adminisztráció kockáztatja Amerika érdekeit, az ország erkölcsi tekintélyét - jegyezte meg. A republikánusok valószínű jelöltjére, McCainre és Obamára célozva azt mondta: a mai időkben többre van szükség egy jó katonánál, egy bölcs vezér kell. Obamát éles látású pragmatistaként jellemezte, aki "rendbe teszi a dolgokat".
A rockzenével a háttérben megrendezett könnyed választási rendezvényen Obama hangsúlyozta, hogy Biden szenátor az egyik vezető nemzetbiztonsági tekintély Amerikában. Kitűnő ítélőképességgel rendelkező államférfi, olyan, a munkásosztály ösztönével megáldott politikus, aki kész arra, hogy bármikor elnök legyen, s akitől Amerika őszinte beszédet várhat - fogalmazott. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?