Bezárták az arab stúdiót, mert "szexeltek" benne

Rijád |

<p>Szaúd-Arábiában bezárták egy arab nyelvű tévécsatorna dzsiddai stúdióját, miután interjút sugárzott egy férfival, aki a tévé nyilvánossága előtt beszélt nemi életéről.</p>

Abdur-Rahmán al-Hazza, a kulturális és tájékoztatási minisztérium szóvivője közölte vasárnap, hogy az engedély nélkül sugárzott műsor miatt meghatározatlan időre bezárták a libanoni központú LBC televízió stúdióját.
    Az előzményekhez tartozik, hogy a szaúdi légitársaság egyik 32 éves alkalmazottja, név szerint Mázen Abdul-Dzsavád július közepén a tévé egyik műsorában szemléletesen és részletekbe menően beszélt szexuális kalandjairól, arról is, hogyan vesztette el 14 évesen a szüzességét, kapcsolatba kerülve egyik szomszédjával. A férfit néhány napra rá őrizetbe vették.
    A műsor után több mint kétszázan tettek panaszt Abdul-Dzsavád ellen, egyebek mellett azt sérelmezve, hogy a férfi megsértette az iszlám törvénykezés, a saría szabályait, amikor a nyilvánosság elé tárta törvényszegő magatartását.
    Az erősen konzervatív Szaúd-Arábiában törvénybe ütközik a házasság előtti nemi élet. Egy kormányilletékes felhívta a figyelmet arra, hogy a nyilvánosság előtt nem szabad a szexről beszélni, ez büntetendő vétségnek számít, és felelősségre vonhatják a műsor más résztvevőit is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?