Bezártak a szavazókörök Magyarországon

EP-választások

Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 10 277 szavazókörben a vasárnap tartott európai parlamenti (EP-) választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat. Bár bezártak a magyarországi szavazókörök a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, a nem hivatalos választási eredményekre 23 óráig várni kell.

Erre azért van szükség, mert meg kell várni, amíg az Európai Unió valamennyi tagállamában véget ér a választás, és bezárnak a szavazókörök, Olaszországban azonban ez csak 23 órakor történik meg.

Öt évvel ezelőtt szintén 23 óráig kellett várnia a Nemzeti Választási Irodának az eredmények nyilvánosságra hozatalával. Amikor 2014-ben este 11 órakor elindult az NVI internetes tájékoztató rendszere, már 99,9 százalékos feldolgozottságúak voltak az eredmények.

Az azonban nem tiltott, hogy a korábban készült közvélemény-kutatások, illetve exit pollok alapján Európában becsléseket hozzanak nyilvánosságra az EP-választás várható eredményéről. (Magyarországon a helyi szabályozás miatt azonban a magyarországi szavazásra vonatkozó exit pollokat is csak a szavazóhelyiségek zárását követően lehet közölni.)

Az EP Kommunikációs Főigazgatóságának tájékoztatása szerint az EP vasárnap 18 órától közli az EP-választás eredményeinek becslését a tagállamokban elérhető exit pollok, illetve korábban készült közvélemény-kutatások alapján, 20.15-től pedig ezek alapján becsléseket közöl az új EP mandátumeloszlásáról. Az első ideiglenes összeurópai eredményt várhatóan 23.15-kor adják ki.

Ebben 18 tagállam (Ausztria, Belgium, Ciprus, Csehország, Észtország, Finnország, Görögország, Horvátország, Írország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia) hivatalos, előzetes eredményét veszik figyelembe, valamint további nyolc tagállam (Bulgária, Dánia, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Olaszország, Portugália és Románia) országos becslését, illetve Nagy-Britannia és Lettország választási preferenciákról készült legutóbbi, választások előtti közvélemény-kutatását.

Az EP-választás hivatalos végeredményét a külképviseleteken, valamint levélben leadott szavazatok hazaszállítása és összeszámlálása után a Nemzeti Választási Bizottság állapítja meg, legkésőbb június 14-én. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?